-Nem is mondtad, hogy ilyen jól megy már.

-Gyakorlom, amikor csak tudom.

-Mutass még valamit, légy szíves.

Harry kinyújtotta a tenyerét a lány felé, és ahogy annak idején Dumbledore mutatta, tűzcsóvát tartott a kezében. A parányi fáklyaláng rózsa alakját vette fel, majd kékes lánggal nagyot lobbanva eltűnt.

-Ez gyönyörű volt.

-Örülök, hogy tetszett. –mondta a fiú kicsit kifulladva.

-Mért lihegsz?

-Tudod, elég fárasztó kordában tartani valamit, amit még nem ismersz eléggé.

Kézen fogták egymást, és lassan visszabandukoltak a kastélyba ebédelni. Útközben futottak össze Ronnal, aki friss híreket hozott.

-Most hallottam, hogy elkaptak két halálfalót a napokban.

-Honnan hallottad? És a próféta mért nem írt róla?

-Apától kaptam egy levelet, ő mondta. Épp a két hallhatatlanról kérdeztem a neki írt levélben. Szerintem nem igazán akart válaszolni és inkább evvel akart leszerelni. De szerintem már megbánta. Azt írta, a holnapi újságban már benne lesz, mivel a Minisztérium szeretné sikerként minél hamarabb elkönyvelni az ügyet a közvélemény előtt.

-De vajon mért titkolják ennyi ideig? –kérdezte Harry.

-Talán tudnak valamit, és kihallgatták őket.

-Elég valószínű.

-Na mindegy, nem eszünk inkább? Ja, el is felejtettem, jövő hétvégén roxmortsi kirándulás lesz. Lemehetnénk végre…

-Ez igaz, habár nem hiszem, hogy Dumbledore jó szívvel engedne el. Beszélnem kell vele.

-Akkor ez is letárgyalva, irány enni.

A következő hét lassan telt el, de a hétvégi program kilátása tartotta bennük a lelket. Harrynek nagy nehezen sikerült rábeszélnie Dumbledoret, hogy engedje el. Úgy döntött, a próbán fogja feltenni neki a kérdést.

-Bízom a képességeidben. Ha baj van, meg tudod védeni magad, de azért jobban örülnék,ha egy tanár is ott lenne. Természetesen nem akarom, hogy mint egy kopó, a sarkatokban lihegne, csak legyen a közelben valaki. Ha gond van, csak kiálts Flitwick professzorért.

-Rendben.

Később a klughelységben barátainak kellett beszámolnia a sikeres próbálkozásról.

-Elengedett. Csak azt mondta, Flitwick a közelünkbe lesz.

-Nem baj, jobb mintha Pitont kellene elviselnünk-

-Ez igaz. De még két nap van szombatig, szóval kitartás. De kitaláltátok már mit fogunk csinálni?

-Hát…- és tovább folytatták beszélgetésüket a közelgő szabadidőről.

Az említett két nap két hétnek tűnő időszakként múlt el, de végre felvirradt a szombat reggel.

Végül abban állapodtak meg, hogy négyesben sétálnak egyet a faluban –Ron ragaszkodott ahhoz, hogy elhívják Lunát és ez ellen senkinek nem volt kifogása. A tervezett sétába beiktatták a roxmortsi arborétum meglátogatását is. Eddig sajnos nem nagyon volt lehetőségük megtekinteni az egzotikus, de ártalmatlan varázsnövényekkel teletűzdelt parkot. Most azonban ki akartak mozdulni, de mégsem vágytak tömegre, így egy kisebb piknik ideális ötlet volt. Mindannyian vittek magukkal harapnivalót, de előtte még a faluban is bevásároltak, főleg édességből és sütőtökléből. Flitwick professzor nem volt terhükre, megtartotta a tisztes távolságot, és később igen élénk beszélgetésbe kezdett az arborétum vezetőjével, aki egy tapasztalatokkal teli idősödő férfi volt. A parkban több roxfortos is sétálgatott, de az immáron kvartetté bővült csapat egy fapadot nézett ki magának egy közeli fa alatt. A fa ágai közt leprikónok és bólintérek hemzsegtek, és azt a látszatot keltették, mintha ezernyi levél duruzsolna a fejük felett. Elég hamar megunták az egyhelyben ücsörgést, így felfedező túrára indultak. Idővel bejárták az egész parkot, és indulás előtt még párokra szakadva tettek egy könnyed sétát.

-Szerinted mi van Ronnal és Lunával, Harry?

-Fogalmam sincs, de tény hogy nem kapkodják el. Habár…

-Mi?

-Tudod, Ron mostanába elég sok időt tölt Lunaval, ami lehet, hogy nekünk csak most tűnt fel. Mi van, ha már együtt járnak, csak nem akarnak szólni?

-Majd elmondják, ha akarják. Nézd! –Hermione odaszaladt egy közeli virágágyáshoz, ami igen színpompásnak tűnt.

-Mik ezek?

-Na látod, ezt még én sem tudom megmondani. De mindenestre nagyon szépek. Majd megkérdezzük attól a varázslótól, akivel Flitwick beszélt.

Harry épp csak elfordult, hogy körbenézzen, nincs e a közelben a botanikus, de ekkor történt a baj…

-Auu!

-Mi az?

Mire hátra fordult, a szép színes virágok mindegyike méregzöld színt öltött és hatalmas gubószerű növénnyé állt össze, ami tüskéket lőtt mindenfelé. Az egyik Harry vállába fúródott, a másik Hermione kezébe, ezért sikított.

-Mért van itt egy ilyen növény? Nem szabadna veszélyes virágokat iderakni.

-Nem is szabad. Ez az, ami gyanús. De mi van a kezeddel?

-Semmi… De mitől kékült el? Mérgező lenne?

-Az ám. –hallatszott egy harmadik hang, épp a napfénnyel megvilágított úton közeledő alak hangja. Először nem tudták, ki lehet az, mert a Nap pont a szemükbe sütött, de amikor a valaki közelebb ért, rájöttek, nem vesztettek sokat, mivel csuklya takarta el az arcát.

-Mondtam, hogy nem a legjobb ötlet az a hülye növény. Mért nem kaptuk el egyszerűen?

-Balesetnek látszott volna. –felelte a fák közül kilépő második hang. –Na de ha már itt vagyunk, fejezzük be.

-Hermione, szaladj Flitwickhez és mond meg neki, hogy halálfalók vannak itt. Menj már.

-Rendben. –a lánynak még épp sikerült elszaladnia, ugyanis az úton, amerre ment, két újabb csuklyás alak hoppanált.

-Maguk soha nem unják meg? Idén már harmadszor próbálnak elkapni, de egyszer sem sikerült.

-Ki tudja, talán most… -vigyorgott bele kajánul a csuklyájába a halálfaló.

-Arra ne számítsanak, hogy nem lesz harc.

-Nocsak, így megjött a bátorságod?

-Magát ismerem. Macnair, ugye? Az a barbár hóhér, aki a minisztériumban dolgozott. De ahogy hallom, elég hamar megunta.

-A Nagyúr mégiscsak nemesebb áldozatokkal lát el.

-Hagyjátok már, kezd olyan lenni, mint egy osztálytalálkozó, a lány meg közben segítséget hoz.

-Ha eljut egyáltalán odáig. –hangzott a negyedik hang. –Elég gyors méreg, talán oda sem ért és nem is fog. Enélkül elég nehéz dolga lesz. –mutatott a halálfaló egy kis üvegfiolára, amiben valószínüleg az ellenméreg. - Na de tényleg munkára, a Nagyúr élve akarja. Kötözzétek meg, vagy mit bánom én.

Az egyik halálfaló pálcájából kötél röppent elő, és egyenesen Harry felé. Azonban ő sem volt rest, és a levegőben repülő kötelet egy apró karmozdulattal lángra lobbantotta, majd küldője felé terelte azt. Ezen mind a négyen meglepődtek, és belátták, jól képzett ellenféllel akadtak össze. Új taktikát eszeltek ki, melynek lényege az volt, hogyegyszerre kell támadniuk, ha el akarják kapni. A gyűrű bezárult Harry körül, de ő csak Hermionera, a felmentő seregre és egyre zsibbadó karjára tudott figyelni.

-Ha épp bőrrel akarom megúszni, valami hatásosat kell kitalálnom. Mind a négy átkot nem tudom hárítani, de…

Nem volt ideje végiggondolni, mert épp két kábító és két kötözőátok hangzott el. Hirtelen nem tudta, mit is csináljon ezért megpróbálta elkábítani az egyiket, míg a másik három átkát pajzsbűbájjal hárította. A pajzsbűbáj volt az egyetlen, amelyet mentálmágiával is el tudott végezni, azonabn ez a pajzs jóval gyengébb volt, mintha pálcával végezte volna. A taktika azonban sikeresnek bizonyult. Az átok eltalálta a halálfalót, és a többieket is kordában tartotta.

-Csak érne már ide valaki. Hol a fenében vannak?

Ugyanezt a taktikát eljátszotta egy másik halálfalóval, azonban az egyik kezdte elveszíeni türelmét.

-Crucio! –mondta ki a varázsigét.

-Mit művelsz?

-Elegem van a mihaszna ugrálásából. Végzünk vele itt és most.

-Akkor a Nagyúr végez velünk. Ő élve akarja.

Harry eközben a földön fetrengett a fájdalomtól, és azért imádkozott, hogy érjen ide a felmentő sereg. Utolsó erejével kínjai között sikerült lángra lobbantani az egyik halálfaló talárját. Közel járt ahhoz, hogy elájuljon, de könnyei közt még látta a felé rohanó Flitwicket és McGalagonyt. Az átok megszűnt, és ő fellélegezhetett, de a két halálfaló nem. Még sosem látta két tanárját így párbajozni, és igencsak érdekes újdonságokkal szolgált a helyzet. Flitwick apró mérete ellenére nagyon erős átkokat szórt, az öregedő matróna pedig korához képest igen kecses mozdulatokkal hárította a rontásokat. A két halálfaló belátta, hogy sok esélye nincs, így dehoppanáltak.

-Mi tartott ennyi ideig? –kérdezte a kifáradt, feltápászkodni készülő fiú.

-Granger kisasszony elájult útközben, és időbe telt, míg kiszedtük belőle, merre van. Na meg a park sem kicsi…

-Hermione elájult? A virág, a tüske mérgező!

-Már a gyengélkedőn ápolják. Maga jól van? Nem sérült meg? –kérdezte McGalagony.

-Nem, csak kifáradtam. –mondta, miközben a kezét nyújtotta McGalagonynak, hogy az felsegítse. –Az egyiküknél van az ellenméreg.

-Mi van a kezével? El van kékülve! Magát is megszúrta egy tüske?

-Igen.

-Ez az a fiola? Irány a gyengélkedő. Ki tudja, mikor hat a méreg.

Harry nem tudott mit tenni, mint a két tanárral sietve elrohant az iskola felé.

-Mázlija volt, Potter. De sajnos még nem úszta meg.

-Igen, mázlim. Idén harmadszor. De unom már…

-Tessék?

-Semmi, csak gondolkoztam…

Közben tovább szaladtak az iskola felé.