4. rész
[Nyaralás]


Mikor Harry bemutatkozott a lány szüleinek, minden rendben ment. Sőt, lehet, hogy szimpatikus is volt nekik… Nem mentek ki rögtön, csak este 6 felé. Harry elkezdte felállítani a sátrát…, de mindig szétesett.
-Na? Segítsek?- kérdezte Liana, akinek a jelek szerint mindjárt szétesik a sátra.
-Ha épp ráérsz…- válaszolta Harry, majd közös erővel sikerült felállítaniuk az egyik sátrat. Mikor végeztek, Lianaét is felállították. Kb. 20:00- ra sikerült is felállítaniuk.
-Végre kész…- szólt Harry tizenötödszörre , miközben leült, de egyfolytában lihegett.
-Ne felejtsd el lekopogni…-és ő is lihegett.
-Minek?...
-Mert…kezdem unni…,hogy már nemt’om…hanyadszorra kellet újra összerakni…
-A felet is számoljam össze és a negyed szétesést is?
-Aha…
-Akkor az 1…az még egy…megvan…
-Na?... És mennyi….?
-Pontosan…47 egész…egy fél…és egy negyed…kérhetek valamit…?
-Mit…?
-Legközelebb olyan sátrat válassz…amit ha kinyitsz…magától összeáll…
-Ez…igazán…megszívlelendő tanács…
-Gyerekek, már ki is fáradtatok?- kérdezte Liana anyukája, Sara Megan, de mosolyogva.
-Igen…- hangzott a nyúzott kórus.
-Sajnálom, hogy közölnöm kell veletek, de úgy raktátok össze a sátrakat, hogy nem lehet bemenni egyikbe se.
-Oh, nem!- hangzott ismét a kórus, majd a két gyerek egymásra nézett, s néma egyetértéssel hanyatt vágódtak.
-Azt hiszem, hogy egy kis segítségre szorultok. Rendben, pár perc alatt összerakom a sátratokat.- és tényleg, nagyon gyorsan megcsinálta.- Még jó, hogy az egyszerűbb sátrakat vettük meg, különben 10 percbe is beletelt volna.- jegyezte meg.
-Vagy két napba.- jegyezte meg Liana.
-Nekünk.- egészítette ki Harry.
-Figyelem mindenki, ideje tábortüzet rakni, persze kicsit, hogy a szomszédok ne vegyék észre, és elkészíteni a vacsorát.- mondta a programot Jeff Megan, Liana apukája.- Harry, te próbálj tábortüzet rakni, míg Sara és Liana, találnak valami vacsorának valót.
-Ez tényleg nehéz feladat lesz…vacsorát találni a mi kertünkben…ne lepődj meg, ha egy bokrot kell sütögetned.- súgta Liana Harrynek, aki ezen kicsit, mintha kuncogott volna.
-Lányok, hajrá!- a két imént nevezett személy, elment a dolgára.- Nos, tessék itt van fa…kő…
-Öhm… az a helyzet, hogy én még sose raktam tüzet, és nem hiszem, hogy találnék kovakövet… egy kert közepén…- kezdte Harry.
-Még mindig maradt a fa. Megmutassam?
-Köszönöm.
-Rendben, tehát…- és magyarázta- magyarázta, megállás nélkül.
-Akkor… most próbáljam meg?
-Persze.- és Harry csak próbálta, de azon kívül, hogy a keze már sajgott, semmi sem történt. Közben Liana és Sara is visszatért, szalonnával, hagymával, és még néhány zöldséggel.
-Ha Harryn múlik a vacsoránk, akkor sose fogunk vacsizni, és inkább megeszem nyersen.- jegyezte meg kuncogva.
-Komolyan? Jó étvágyat!- válaszolta vidoran Harry.- A szalonna is a kertben nőtt?- kérdezte Harry Lianat.
-Persze! Te nem hallottál még, a Szalonnikusz- Metagráfus Röfiről?
-Sajnos nem. Van rövidebb neve is?
-Van hát. Rózsaszín szalonna virág.- válaszolta Liana, mikor Harrynek végre sikerült tüzet gyújtania.- Ez az!
-Ügyes vagy Harry! Ezentúl mindig neked kell majd tüzet gyújtani.
-Most én kérnék valamit.
-Mit?
-Félórával előbb kezdd el a tűzgyújtást!
-Ez se rossz ötlet.- szóval egész este szalonnát sütöttek és megették, persze a természetben kenyér is termett hozzá. Miután befejezték, mindenki elment a sátrába. 3 sátor volt, egy Lianaé, egy Harryé és egy a házaspár számára.
Reggel:
-Aaaaaa…!- hatalmas sikítás Liana sátra felől. Harry erre felvette szemüvegét, és álmosan dugta ki a fejét sátra bejáratán. A lány csurom vizesen állt, de nappali ruhában, és dühösen elindult Harry felé.
-Te már meg is fürödtél?- kérdezte Harry, aki valamiért nem pizsamában, hanem nappali ruhában volt.
-Nagyon VICCES volt!- s egy icipicit megnyomta ezt a szót.- Honnan ez a hülye ötlet?!
-Emlékszel, hogy egy könyvet nézegettünk, miközben Dudley elvesztette a fonalat?
-Igen…
-És arra is emlékszel mi állt a könyvben?
-Igen…
-Na, onnan.
-Ez nem igazság! Az az én könyvem! A saját könyvemet használtad föl ellenem?!
-Igen.
-Hány csapdát csináltál és minek?
-Nemt’om…asszem kettőt, és védekezésnek.
-És legalább azt tudod még, hogy hová?
-Persze! Egyet a te sátrad elé, egyet meg az enyém elé.
-A tied előtt hol van?
-Hát…-Harry jobbra, majd balra nézett.- Erre balra.- és kilépett jobbra, de ott meg beleesett egy nagy gödörbe, ami tele volt sárral.
-Hoppá…- szólt sajnálkozva Liana, de egy kicsi sajnálat sem volt a hangjában.- Ezt EL felejtettem.
-Persze, én meg elfelejtettem felöltözni amint látod.- a lány már nem bírta tovább, és hirtelen kitört belőle a nevetés.
-Na, add a kezed!- és odanyújtotta a kezét, hogy kihúzza. Harry megfogta, de ő meg berántotta a lányt.-Hoppá…- szólt sajnálkozva Liana, de egy kicsi sajnálat sem volt a hangjában.- Ezt EL felejtettem.
-Persze, én meg elfelejtettem felöltözni amint látod.- a lány már nem bírta tovább, és hirtelen kitört belőle a nevetés.
-Na, add a kezed!- és odanyújtotta a kezét, hogy kihúzza. Harry megfogta, de ő meg berántotta a lányt.- Én már fürödtem!- most már mindketten nevettek, és Harry most először nevetett önfeledten, Sirius halála óta.- Nézd, itt egy kötél, ezen talán kimászhatunk.- és a lány meghúzta.
-Ezt tényleg elfelejtettem.- mondta Harry, miközben egy nagy dézsa megállás nélkül locsolta őket vízzel. Mikor végre kifogyott, Liana szólalt meg először.
-Mit szólnál hozzá, ha kimásznánk innen, és lemosnánk a sarat?
-Támogatom az ötletet.
-Akkor, gyerünk!- Harry segített a lánynak kimászni, de mikor az kijutott, a perem széle elkezdett leválni a többi földtől, és Liana ismét a sárban kötött ki.
-Ez nem lesz ilyen egyszerű. Mindig befog omlani.
-Ki kéne ásnunk magunkat.
-Pontosan.
-Tessék, itt van egy lapát neked és nekem is van egy… hajtogasd szét!
-Csak egy kérdést, ha szabad. Ezeket mindig magadnál tartod?
-Persze, a hátizsákomban. Kell a túl élő készletbe.
-Hát…ez elképesztő.- több szó nem is esett köztük, egészen addig, míg ki nem ásták magukat. Harry mászott ki először, és kisegítette Lianat.
-Köszönöm. A kert túlsóvégében, a medencénél van egy kerti csap. Ha rákötjük a slagra, akkor gyorsabban lemoshatjuk magunkat.
-Rendben.- elindultak a kert másikvége felé, de valamin megcsúsztak. Sajnos az a valami nem csak egy foltba volt, hanem egy jó hosszú csíkban is a medence széléig.Ennek következtében, mikor talpra álltak, a csíkon egyenesen csúsztak, de úgy, hogy a medence szélénél Liananak sikerült megállnia.
-Hu, ez meleghelyzeeeee…- de Harry nem tudott megállni, így mindketten beleesetek a medencébe. Mondjuk azért jó volt, mert lejött róluk a sár, ami tetőtől talpig beborította őket. Sikeresen kitudtak jönni a vízből, és a medence szélén lihegtek, mert egy csomó vizet nyeltek.- t volt.
-Tessék?- kérdezte értetlenül Harry.
-Mielőtt nekem csúsztál volna, azt akartam mondani, hogy „ez meleghelyzet volt”, de ennek csak egy része jött ki, ezért befejeztem.
-Aha…- nem volt benne biztos, hogy nagyon sok értelme volt befejezni ezt a mondatot, hisz nem úszták meg…illetve pont ez olt a baj, hogy úszniuk kellett…- Min csúsztunk meg?
-Hmm…- a lány megvizsgálta a gyanús anyagot.- Mentaillatú, zöldes fehéres és kékes színű… ez biztos, hogy fogkrém.
-Már csak az a kérdés ki volt.
-Te?
-Á- á, semmi kedvem nem volt úszni, és inni a medencéből.- tiltakozott Harry.
-Én? Na nem… én tuti nem…de akkor ki…?- és a szülők sátra felé néztek, ahonnan elég hangos nevetés hallatszott.- Vajon miért vannak a szüleim egy 10 éves gyerek szintjén? Miért van az, hogy jobb tréfát találnak ki mindig mint én?
-Jó embertől kérdezed…- motyogta Harry- …nekem már szüleim sincsenek.
-Oh, részvétem. Hogy hívták őket?
-Lily- és James Potter. –akik megjelentek a tükörben…és akkor Voldemort azt mondta, hogy visszatudnák őket hozni…ők ketten…vajon lehetséges lenne a szüleit újjáéleszteni, hiszen 16 éve halottak… és erről is Harry tehet…ha ő nem lenne…ha nem lenne az a nyavalyás jóslat… a szülei még most is élnének…de… vajon megtudta volna- e állítani valaki Voldemortot rajta kívül? Hisz Ő a méltó ellenfél… akit a Sötét Nagyúr megjelölt… miért kellett…
-Ezúttal nem magadat hibáztatod, ugye?- nézett rá a lány, mert látta, hogy a fiú nagyon elgondolkodik valamin, és jobbnak látta kizökkenteni.
-Ha? Tessék? Egy kicsit elgondolkoztam...bocsi.
-Azt kérdeztem, hogy ezért nem magadat hibáztatod, ugye?
-Azért, hogy meghaltak? Én nem arról tehetek, hanem másról.
-Miről?
-Semmi „érdekesről”.
-Na jó… ha nem akarod elmondani… váltsunk témát. Szerintem össze kéne fognunk.
-Ellenük?
-Aha. Ha egymás ellen harcolunk, akkor csak ők fognak kicselezni minket, és mindig a saját csapdáinkban kötünk ki…viszont, együttes erővel talán…legyőzhetjük őket…
-Rendben.
-Hogy bánsz a vízi pisztolyokkal?- kérdezte a lány, de halkabban, hogy a felnőttek ne hallhassák.
-Hát…- kezdte Harry, de a lány félbeszakította.
-Ideje elkezdeni megtanulni a célba lövést.- és elővett két jópofa vízi pisztolyt, ami olyan volt mint két revolver.- Tessék, ez a tied. Először egymást kell eltalálni, de lehet elbújni az egész kertben.
-Feltétlenül megakarunk fázni? Csak, mert ezekbe a vizes ruhába.
-Rendben…igaz…de úgyis vizes leszel. Nem hinném, hogy jeleskedsz a célba lövésben…legalábbis a válaszod alapján.
-Majd kiderül.- és Harry kacsintva elvonult a sátrába. Szerencsére egyik sátor sem volt átlátszó, így nyugodtan átöltözhettek. Mikor átöltöztek, elkezdték gyakorolni. Mit is mondjak…Liana csurom vizes lett, míg Harry alig, hála a kviddics pályán szerzett ösztöneinek, a félelemnek, hogy bármelyik percben eltalálhatja egy átok, és persze, hogy nagyon jó varázsló. (ha valaki nem értené ennek mi köze hozzá: szerintem ahhoz, hogy valaki nagyon jó varázsló lehessen, tudnia kell célozni, mert ha nem tud, akkor előbb találják el őt, mint az ő átka bárkit.)
-Ezt, hogy csináltad?- kérdezte megrökönyödve Liana.
-Mit?- kérdezett vissza értetlenül Harry.
-Úgy vettem ki, hogy sose használtál vízi pisztolyt! Ez igaz?
-Igen…
-Akkor, hogy lehetséges, hogy kitűnően céloztál vele, sőt! A reflexeid is kiválóan működtek!
-Nemt’om… lehet, hogy bennem van.
-Ez nem szokott ennyire benne lenni az emberben. Ezt a szintet, csak rengeteg és nagyon kemény gyakorlással lehet elérni. Én tudom, mert a rekordok könyvében is, aki a legjobban teljesített lövészetnél, az a jelek szerint lassabb nálad, és a reflexei hozzád képest bénák.
-Erre nem tudok mit mondani.
-Csak annyit kérek, hogy mondd el az igazat.
-Nem tehetem.
-Miért kell hazudni? Olyan nagy bűn, ha sokat gyakoroltál, vagy mi?
-Sajnálom, de nem mondhatom el.
-Rendben, de nem szeretem a hazugságokat ezért légy szíves, másban ne hazudj. Akkor gyakorolni nincs is értelme. Inkább játszunk egy meccset.
-Én nem tudok…
-Tudom!- mosolygott a lány, miközben odahozta a labdát.- Majd megtanítalak, de tényleg.
-Kérdés, hogy szeretném- e.
-És, mit szeretnél?- ezúttal a lány nagyon közel állt hozzá, s Harry ismét ugyanazt érezte mint Chonál, de nem akarta. Már csak egy leheletnyi távolság volt köztük… és Harry állta a lány tekintetét…- Na?
-Rendben.
-Akkor induljon az első lecke!- szólt a lány, és ott hagyta Harryt, akin lehet, hogy észre lehetett venni, de nagyon megkönnyebbült.- Míg Harry Lianaéknál sátorozott, rengeteget nevetett, focizott, beszélgetett és persze rengetegszer vágtak vissza a szülőknek. A szülinapján, Liana még egy tortával is meglepte, és életében először, tényleg úgy érezte, mintha szülinapja enne, sőt… boldog születésnapja! Sajnos Marge néni elment Dursleyéktől, és Harrynek vissza kellett mennie… mondjuk a sátorozásnak is akkor lett vége. Épp kint volt sétálni, majd bement a szobájába, ahol ott találta, a szekrénynek dőlt, és karbatett kézzel álló Lianat. A lány nem volt se boldog, se mérges. Inkább a mélységes csalódás tükröződött az arcán.
-Hazudtál?- kérdezte tömören, és felmutatta a Reggeli Próféta azon számát, melyben Harry teljes történetét elmesélik. (nem mintha nem említenék meg mindegyikben, de itt részletesebben)
-Nézd, elmondom miért…
-Nem ezt kérdeztem. Nem vagyok kíváncsi a körítésre. Azt kérdeztem: hazudtál? Igen vagy nem?- a két személy egymás szemébe nézett, s látszott, hogy értik egymás tekintetét, ami többet jelentett minden kimondott szónál.
-Igen.- hangzott a válasz.
-Rendben. Csak ennyire voltam kíváncsi… s, ha megbocsátasz mennem kell, mert Dudley már vár. Tudod hozzá jöttem, ugyanis megmutatja az új videó játékát. Viszlát, híres Harry Potter!- ez a köszönés végképp elárult mindent. Ugyanolyan undorral és hűvösen mondta mint Piton. Senki se gondolná, hogy ez egy álarc. Egy álarc, mely egy iszonyúan szomorú, és hatalmasat csalódott kislányt rejteget, s akinek szemében minden érzelme tükröződött. Bár nem sírt, mégis, szíve mélyén már eláztatott mindent. Harry csak mereven állt, nem ment utána. Benne ismét összeomlott a világ, melyet Sirius halála után sikerült felépítenie. Teljesen kikészült… ha tehetné, odarohanna a lányhoz és karjaiba ölelve kérne bocsánatot. Igen, most már rájött, hogy szüksége van rá… nélküle minden üres benne… ha őt is elveszíti… arról is csak ő tehet… és ami még rosszabb, hogy látta és érezte a lány érzéseit. Odament az ablakhoz, s mikor kinézett, meglátta a lányt, aki a szomszédkertben, egy fának dőlt és sírt. Ez a látvány mindennél szörnyűbb volt számára, rosszabb mint mikor Voldemort kínozta. Szeretett volna odamenni, de lábai megbicsaklottak, és ő a padlóra esett. Nem kelt föl, csak mereven meredt előre.
Már egy hete, hogy nem beszélt Lianaval, s azóta ismét elkezdett depressziós lenni. Megint rémálmai voltak, főleg ismét Siriusról, de most már bekapcsolódott Liana is, és a szülei is megjelentek egy csomószor. Ronék újra elkezdtek írni, s egyre többet. Nem mertek levelekben konkrét időpontot írni Harry szöktetéséről, ezért mindig csak verseket írogattak, amik ki tudja miért, de a szabadságról szóltak. Harryt nagyon bántotta néhány dolog, amit nem mert megbeszélni senkivel. Egyre többször álmodta, még nappal is, hogy elbukik a Voldemort elleni harcban, de előtte mindenkit akit szeretett megkínoztak, és ő nem tehetett semmit. Néha a Minisztérium folyosóján futott, aminek a végén megjelent Trelawney és a jóslatot mondta. Ekkor Harry befogta a fülét és csak futott és futott, de egy óriási Voldemort állta útját. Az álmai vagy az érzelmeit mutatják, vagy a jövőt… más nem lehet… -gondolta Harry. Végre egy délutánon elszánta magát, mikor is egy ismeretlen kicsike baglyot, küldtek neki. Hogy pontosítsak, a kicsi baglyot ő vette. Kinézett az ablakon, és a szomszéd kertben látta Lianat, aki a fánál ült, és két új barátnője vigasztalta. Gyorsan rákötötte a bagoly lábára a nagyon fontos levelet, ami egészen a fűben ülő lányokig repült. Azok éppen így beszélgettek:
-Jaj, ne szomorkodj már! Ha szereted, akkor menj át, és beszéljétek meg.
-A mi korunkban már nem leváltani kell a szerelmünket, hanem megoldást kell találni.
-De én nem szeretem!- fakadt ki Liana, újabb könnycseppek közepette.
-Ugyan már! Mindenki tudja, hogy egymásba zúgtatok! Legalábbis rajtatok kívül…
-De hazudott!
-Miben?
-Sok mindenben.- senkinek se mondta el, hogy mit tudott meg.
-Biztos megvolt rá az oka!
-Igen és nem hagyhatod, hogy az a másik **** nyomuljon!
-Dudley nem ****, csak épp nem elég normális… és néha kedves!
-Ugye? Ezt mondom már neki egy éve! Nem hisz nekem!
-Timi belezúgott.- súgta Clara Liananak.
-És akkor mi van?!- kérdezte kicsit sértődötten Timi.- Te meg szerelmes vagy Piersbe!
-Én nem! Nagyon bunkó! Egy rendes szava sincs senkihez! Utálom!- Liana egy kicsit kuncogott.
-Te legalább normálisat fogtál ki! Mondjuk, kérdés, hogy Harry Potter mennyire normális.
-Miért? Mi bajod Harryvel? Nagyon rendes! És olyan cuki mikor…- ekkor rájött, hogy akit az előbb még nem szeretett, most foggal körömmel védi.
-Na látod!
-Különben is! Mikor esküdött meg neked, hogy nem hazudik többet?
-Hát… nem esküdött meg… csak én vettem úgy…
-Itt van a kutya elásva!
-Kié ez a kis tolcsomó?
-Olyan aranyos!
-Egy levelet hozott…- mondta Liana.- Nekem…
-Mi áll benne???
-Olvasd fel!


Kedves Liana!

Szeretnék bocsánatot kérni, amiért hazudtam! Csak azért volt, mert ezt soha senkise tudhatja meg. Ezért kérlek téged is, hogy ne mondd el senkinek! Tényleg nem akartalak megbántani, távol álljon tőlem. Nemt’om te hogy vagy vele, de szerintem egész jól kijöttünk egymással… és elég érettek vagyunk hozzá (szerintem), hogy rájöjjünk: kár lenne félbeszakítani a „barátságunkat” egy ilyen dolog miatt. Én békét ajánlok. Persze, mivel te vagy a sértett, te döntöd el, hogy mi legyen. Kíváncsian várom a válaszod!

Ha nem bocsátasz meg, akkor örökké üdvözöl: Harry Potter (a „híres” : ) )

U.i.: Ez a kicsi bagoly egy macskabagoly, és tojó. Sajnos nincs gazdája. Reméltem, hogy befogadod… még nincs neve…ha nem tennéd meg, kérlek írd meg! Ha megtennéd, kérlek írd meg, és nevezd el! Ja…bárhol megtalál bárkit, csak írd rá a címzett nevét a borítékra, és az sem árt, ha megmondod neki kinek küldöd.

U. u. i.: Végső mentségemre csak annyit tudok felhozni, hogy még sose éreztem így- ennyire- senki iránt se, és sose mondtam ezt még senkinek se…szóval csak annyit akarok mondani…hogy…nem akarlak elveszíteni…mert…nagyon hiányoznál…és mert…szeretlek!

-Jaj…hát ez aranyos…
-Cuki…- és a két lány Lianara nézett, aki Harry ablakát nézte. Sejtelmesen összemosolyogtak, mikor meglátták a lány tekintetét. Egyszerre boldog, és mégis szenvedélyesen szerelmes volt.
-Tényleg ezt gondoljátok?- kérdezte vidáman, mire a 2 lány bólintott.- Akkor megbocsátok neki.- Persze a levél utó- utó irata meggyőzte, csak a szíve megnyugtatására kérdezte ki a lányok véleményét.
-Mi lesz a neve? Gondolom befogadod.
-Lily.
-Ki után?
-Harry anyukája után.
-Most azonnal menj és beszélj vele!
-Rendben.- és egy nagy levegőt vett. Ezután átment Dursleyékhez, és becsöngetett. Petunia nyitott ajtót.
-Igen?- kérdezte.
-Hát…én csak… izé…Harryvel szeretnék…beszélni…
-Elutazott.
-Máris?
-Igen. Viszlát!- ezzel be is csukta az ajtót a lány előtt.
-Viszlát…- Liana szomorúan visszament a barátnőihez.
-Mi az?
-Elutazott.
-Akkor írj neki levelet.
-Nem tudom a címét.
-Azt írta, hogy a bagoly bárhol megtalálja, akárhol is van.
-Igaz!- derült fel Liana.- Ha nem sértelek meg titeket, akkor én felmegyek a szobámba, és megírom a levelet. Sziasztok!
-Szia!- hangzott a kórus. Fent, gyorsan megírta a levelet és elküldte Lilyvel. A kis bagoly, boldogan röppent ki az ablakon, és már szállt is a naplementével.


Harryért hirtelen jelent meg Lupin, Mordon és Tonks. Zsupszkulccsal vitték el, mert a többi megoldás nem lett volna túl biztonságos. A Grimmauld tér 12. szám alatti házban landoltak, persze ez se volt egyszerű, hisz a házat rengeteg bűbáj védi. Mrs. Weasley hangját hallották:
-Fred, George! Azonnal hagyjátok abba! Ginny kitöri a nyakát.
-De anya!
-Látod, hogy nagyon jól érzi magát!
-Nem érdekel! Ront és Hermionét, pedig változtassátok vissza láthatóvá.
-Nincs szükség rá, 1-2 perc múlva elmúlik a hatása.- mikor végre mindenki abbahagyta amit csinált, újra Mrs. Weasley hangja hallatszott:
-Így mindjárt jobb. Rakjatok rendet, és ha készen vagytok, lejöhettek a konyhába. Előbb nem. Vár rátok egy kis meglepetés.
-Micsoda?- kérdezte izgatottan Ginny.
-Majd megtudjátok, ha készen lesztek. Én a helyetekben sietnék.- majd lejött a földszintre.- Végre megérkeztél Harry drágám.
-Igen.
-Nem vagy éhes?
-Nem, köszönöm. Felmehetnék a szobánkba? Gondolom ugyanúgy vannak, mint múltévben.
-Igen, te Ronnal vagy egy szobában.- mondta Lupin.
-Menj csak föl nyugodtan, és ne zavard meg a takarító brigádot!
-Persze.- Harry felért szép csendben a szobájukba, s ott egy aranyos kis bagoly fogadta. Pontosabban Liana baglya. Gyorsan lekötözte a lábáról a levelet, és elolvasta. Mikor végzett, nagy örömmel vette elő bájitaltankönyvét. –Ez egy különleges alkalom.- Már a hátralévő két leckét is elolvasta, mikor Ron fáradtan bejött a szobájukba. Tátva maradt a szája, mikor meglátta az ágyon olvasgató Harryt, akinek nem tűnt fel barátja jelenléte.
-Harry?! Te mit keresel itt? Egyáltalán mikor érkeztél?
-Szia Ron!- köszönt Harry és letette a könyvet.- Nemrég érkeztem, amióta takarítotok.
-És nem szóltál, hogy itt vagy?
-Nem zavarhattalak titeket.
-Jól hallottuk, hogy itt van Harry?- nyitottak be a lányok.
-Szia Harry!
-Már azt hittük sose érkezel meg!
-Amint látjátok megérkeztem.- időközben Fred és George is megjöttek, s egy csomót beszélgettek, mikor is szóltak nekik, hogy menjenek le vacsorázni. A lányok ezt az utasítást nem hallották, mert átmentek a szobájukba beszélgetni, s először a fiúk szobájába mentek.
-Oh, biztos lementek vacsizni. Gyere Gin!
-Hermione várj! Mi ez?- és egy levélre mutatott, amit Harry biztos véletlenül lelökhetett az ágyról a földre.
-Szerintem ez egy levél, és Harrynek jött.- Ginny felvette, és a kezében tartva mozgatta, nézegette, majd ránézett Hermionéra.
-Nem, ezt nem szabad! Ez Harryé!- suttogta Hermione.
-De sose tudná meg senki rajtunk kívül! Légyszi! Annyira kíváncsi vagyok! Ki írhatott neki rajtunk kívül?
-Hát…végül is…ha senki se tudja meg…- már Hermione sem palástolhatta kíváncsiságát.
-Felolvasom.- jelentette ki Ginny, és leültek Harry ágyára.

Kedves Harry!

Én is! Nem tudom mióta, de szeretlek!
Nekem kellett volna bocsánatot kérnem, hisz nem eskütél meg, hogy nem hazudsz, csak én mondtam. Sajnálom, hogy olyan nyafka voltam és bevágtam a durcit! Ugye, a Dudleysat nem vetted komolyan?
Nagyon édes a kis bagoly, és befogadtam! Szeretném megköszönni, mert ugyan nem írtad le, de szerintem nem véletlenül került hozzád, már elve így nevelve. Lilynek neveztem el, mit gondolsz róla? Tetszik ez a név?
Képzeld, elfelejtettem mondani, hogy én is egy bentlakásos suliban leszek, de Lilyt becsempészem! ; ) Sajnálom, hogy elmentél, de a téli szünetet nálunk tölthetnéd! Ugye el jössz? Én is visszamegyek karácsonyozni anyáékhoz.
Öhm… tartozom egy kis magyarázattal. Azért mentem be a szobádba, mert egy kis meglepit akartam berakni a cuccaid közé…csak mert mondtad, hogy hamarosan el fogsz menni. Hát cselekedtem…, de nagyon meglepődtem és nem állhattam meg, hogy ne találjak magyarázatot. Mikor tényleg elhittem… egy kicsit dühös lettem…meg csalódott…de az jobban. Ezért vártlak meg. Megkellett volna hallgatnom a magyarázatodat, de már betelt a pohár. Elolvastam néhány számot abból a Reggeli micsodából…én…tényleg nem tudtam… és annyi hülye kérdést tettem föl! Sajnálom!
Azt is olvastam, hogy a csapatotokban tag vagy… melyik? És igazán mesélhetnél most már… hisz kiderült… egyébként senkinek se mondtam el!
Nehogy gyorsan válaszolj! Vágd be a durcit egy kicsit te is, hogy kvittek legyünk!

Örökké szeret: Liana

U.i.: Kezdünk hasonlítani a csöpögős szappanoperákra!

Ginny nagyon mosolygott, s mikor ránézett Hermionéra, látta, hogy a lány is mosolyog.
-Hát ezért akart ott maradni minél tovább. Nem komolyodott meg, csak szerelmes lett!- szólalt meg végül logikusan és kicsit hangosabban a kelleténél Hermione.
-Szerinted elmondjuk Ronnak? Hisz a legjobb barátja… vagy mi…
-Eszedbe ne jusson!
-Miért?
-Egyrészt, nekünk ezt nem is kéne tudnunk, másrészt, jusson eszedbe, hogy Ron mennyire nem vette komolyan mikor Harry Choba volt szerelmes.
-Igaz. Mi van ha valaki látta mit csinálunk?- kérdezte ijedten Ginny.
-Mordon? Nem hiszem…- ekkor tényleg benyitott Rémszem Mordon, mire a lányok felsikkantottak.
-Nem jöttetek le vacsorázni, és Molly felküldött, hogy nézzem meg mi van veletek.
-Mi csak…csak…
-Olvastátok Potter levelét.
-Mi- mindent hallott?- kérdezte dadogva Hermione.
-Hát…onnan biztos, hogy „Kedves Harry!”.
-U- ugye nem mondja el senkinek…- rémüldözött Ginny.
-Tényleg nem akartunk rosszat!- esküdözött Hermione.- Csak megláttuk a földön… és felvettük…- Mordon nem lett dühös, csak a fejét rázta.
-Hányszor mondjam el Potternek, hogy legyen óvatos?!- szólalt meg recsegve.- Ismét fel kell világosítanom! Le merem fogadni, hogy még mindig a farzsebébe teszi a pálcáját, pedig az…
-Akkor nem mondja el?
-Nem hát.- hangzott egy recsegős válasz.- Menjetek le vacsorázni amíg van az ételből! –adta ki a parancsot Rémszem.
-Köszönjük!- hangzott a vidám kórus, és visszatették a levelet a földre, úgy ahogy volt, majd lerohantak vacsorázni. Mikor Harry vissztért, gyorsan megfogalmazta a választ, és elküldte Lilyvel. A kis bagoly nem idegesítette Hedviget, ezért hagyta, hogy igyon indulás előtt, a vizes táljából. Harry szerette volna már olvasni Liana válaszát…és olyan boldog volt…
-Harry?- zökkentette ki gondolatai közül Ron, amit nem köszönt volna meg barátjának.
-Tessék?- kérdezte inkább.
-Összepakoltál már?
-Nem… de csak most érkeztem!- szólt kicsit sem leplezve kétségbeesettségét. „A barátai máris megakarnak szabadulni tőle?!”- gondolta.- Miért kellett volna?
-Miért?!- lepődött meg Ron.- Talán, mert holnap indul a Roxfort Express! Váó, Harry! Túltettél anyán, mert mikor elakarunk indulni mindig visszakell fordulni, mert annyira izgul, hogy mindent elfelejt.
-Teljesen elfelejettem!- fakadt ki Harry.- Nem vettem se talárt, se tollat, se pergament, se a tankönyveket… és…
-Nyugi! Anya mindent megvett az Abszol úton, mert akik megfigyeltek, azok jelentették, hogy a könyveken kívül még mi kell neked. Egyébként ha ránézel az asztalra, ott van minden, s rajta, hogy Harry Potteré.- és tényleg. Amiket Harry vett volna, minden ott volt („hegyekben”).
-Ezt meg kell köszönnöm.- jelentette ki.
-Hallottad? Lehet, hogy hamarosan csinálnak egy, a Tűzvillámnál is jobb seprűt. Feltétlenül be kell szerezned majd egy olyat.
-Minek? Ron…a Tűzvillámomnak semmi baja…
-Akkor add el!- indítványozta Ron, de hamar megbánta, mert észbe kapott, hogy Harry miért ragaszkodhat hozzá. Gyorsan visszavonta.- Vagy még sem. Biztos elrontják majd valamivel. Rángatni fog…vagy ilyesmi.
-Késő van! Mindenki pakoljon be, és feküdjön le aludni! – hallatszott Mrs. Weasley hangja valahonnan az emeletről. Harry gyorsan bepakolt…illetve mindent bedobált a ládájába, és abban a hitben feküdt le aludni, hogy a Roxfortban ezúttal egy nyugis éve lesz. Végre kviddicsezhet, és itt van Liana is… na és persze a legjobb úton halad az aurorság felé. Ebben a hitben aludt el…szegény.