APA ÉS FIA

Sirius vagyok. Sirius Black. Nem panaszkodhatom. Hatalmas házam van, barátokkal vagyok körülvéve, és itt van mellettem az a fiú, akit a világon a legjobban szeretek: Harry Potter.
Mellette vagyok. A szobájában. Nézem, amint békésen alszik az ágyában. A szemüvege az éjjeliszekrényén fekszik. Most, életemben először nézem meg tüzetesebben az arcát. Leülök az ágy szélére, és kisimítom arcából a belelógó hajtincseket. Aztán merengve tovább bámulom őt.
Az orra, a szája, a fülei, a haja, a tekintete. Minden
James-é. Csupán a gyönyörű zöld szemei emlékeztetnek Lilyre. Harry minden tekintetben olyan, mint James. Mindenki tudja, hogy az ő fia.
Annyira hasonlítanak, hogy az már csodába illő.
De belülről mások. Nagyon mások. James kalandvágyó volt, mindenben a tréfát látta, bármi őrültségbe belement, amit csak kitaláltam. Elsajátítottuk az animágia rejtélyes tudományát, és minden teliholdkor egy vérfarkas társaságában lógtunk meg az iskolából.
Éjjelente mindig valamilyen kalandban volt részünk. Nappal, pedig ott volt Perselus Piton, akit kedvünkre gúnyolhattunk, és megalázhattunk.
Harry megmozdult az ágyában, és az ajka gyenge mosolyra húzódott.
Nem arról volt szó, hogy Harry teljesen az ellentéte, de sokat aggályoskodik. James sose aggódott. Tudom, hogy így is nagyon hasonlítanak, hiszen Harry is rengeteg, felnőttek számára is nehezen elsajátítható varázslatot képes végrehajtani, mint például a Patrónus-
bűbájt, és a láthatatlanná tévő köpenyege alatt mászkál az éjszakák során, na meg ott Draco Malfoy is, akivel örökös összetűzésben van.
Elmerengek.
A roxforti folyosón sétáltunk. James, Remus, Peter és én.
Tisztán emlékszem, Remus a bűbájtan könyvét bújta, hogy felkészülhessen az órai munkájára. Lenézően megráztam a fejemet, és
James felé fordultam.
- Hol van a mi drága Pitonunk? Nagyon hiányolom magunk mögül.
James megtorpant, a kis Peter pedig beleszaladt. Mindketten megfordultunk. És valóban: Piton nem követett bennünket. James körülnézett a folyosón és hirtelen megindult. Elhaladt Remus mellett, aki összecsukta a könyvét látva, hogy visszafelé megy a folyosón.
Követtem őt. Először nem tudtam hová, megy, de végül én is megláttam.
Piton az egyik szobor mögül lesett utánunk. Mikor meglátta, hogy James egyenesen felé tart, fölegyenesedett, és zsebébe süllyesztette a kezét, és kihúzta a pálcáját.
- Nahát, nahát! - kezdte mézes-mázas hangon James.
Elmosolyodtam, és hátrasandítottam a többiekre. Peter koncentrálva figyelte James-et, Remus viszont ismét a könyvébe temetkezett, és igyekezett úgy tenni, mintha nem is ismerne minket.
- Úgy tűnik, Perseluska ismét szaglászik. Sirius, szerinted nem kéne neki újabb leckét adni?
A mosolyom hirtelen vigyorrá változott. James felé bólintottam. Ő is elvigyorodott. Piton támadóállásba helyezkedett. Meglendítette a pálcáját, de James gyorsabb volt. Kiváló reflexeinek köszönhetően villámgyorsan kirántotta zsebéből a pálcáját, és elkiáltotta magát:
- Mandurellimus!
Az átok telibe találta Pitont. A nevetéstől görnyedezve néztük, amint az orra egy sárgarépa alakját kezdte fölvenni. Az orrához kapott. A gyűlölettől összeszűkült szemekkel bámult James-re, majd elsietett a gyengélkedő felé.
Megrezzenek.
Zajt hallok odakintről, majd pár pillanat múlva felcsendül anyám portréjának a fülsiketítő kiabálása:
- MÁR MEGINT ITT VANNAK! PIMASZ MOCSKOK! SZENNYLÁDÁK! ÁRULÓK
ÉS ÁRULÓKNAK BECSTELEN KÖLYKEI!
Félek. Nem akarom, hogy Harry fölébredjen. Napok óta nem tud aludni, kész csoda, hogy most nem gyötrik a kegyetlen rémálmai.
Tovább gondolkodok.
Hát igen! Elismerem, tizenöt-tizenhat évesen James tényleg arrogáns és beképzelt volt. Ha most belegondolok, azt kell, mondjam, teljesen el volt telve magától. Népszerű volt mind a tanárok, mind a lányok körében. A gúnyneve is csak ennyi volt: Dumbledore szeme fénye. Ez nem is volt igazi gúnynév volt, a legtöbben így nevezték őt,
amikor róla beszéltek. Csak egy lány volt, aki nem repesett érte: Lily
Evans. A lány, aki James-et a leginkább érdekelte. Úgy tűnt, Lilyt azonban minden előtte eljátszott színjáték, minden kis ajándék és minden felé tett próbálkozása hidegen hagyja.
Na persze! James imádott szerepet játszani. Úgy érezte, a diákok csak őrá kíváncsiak, és ha nem rukkol elő valamivel, szépen-
lassan elfelejtik. A kis ajándékok, amiket Lilynek vett, tényleg csekélységek voltak. Legalábbis az ő szemében. A Potter-család nagyon gazdag volt, James-nek pedig mindene megvolt. A szüleinek nem számított, hogy a fiuk egyszer-egyszer aranyláncra, hatalmas virágcsokorra, illatos gyertyára vagy plüssállatkára költ.
Lilynek viszont nem voltak csekélységek. Úgy érezte, hogy
James el akarja kápráztatni őt az ajándékaival, meg akarja mutatni, hogy ő különb, mint Piton, mert ajándékokat vesz neki. Emlékszem, egyszer még a fejéhez is vágta, hogy állandóan felvág a pénzével.
Harry nem ilyen. Inkább visszahúzódik, és szeret kimaradni az összetűzésekből. Viszont ha mégis belekeveredik valamibe, akkor kiáll magáért és a barátaiért. Nem költ fölösleges ajándékokra, és inkább rejtegeti a rengeteg pénzt, amit örökölt, minthogy mindenkinek megmutassa, hogy ő a leggazdagabb az iskolában.
Pedig így van. Ő a leggazdagabb. Nehéz elhinni, de még a
Malfoyéknál is több pénze van. A kúria, melyben a Malfoy-család el,
James számára egy roskatag kulipintyó lenne. Harry el se tudja képzelni, mekkora vagyona van.
Ránézek Harryre. Még mindig nyugodtan alszik. Úgy tűnik, meg se hallotta anyám kiabálását. James is ugyanígy aludt. Nyugodtan, semmitől se zavartatva. Így, szemüveg nélkül Harry ugyanolyan jóképű, mint amilyen James is volt.
Na igen. James büszke volt magára. Középmagas, vékony alakjára, kócos, mindig össze-visszaálló fekete hajára, vékony orrára, és a lányok által annyira szeretett ajkaira. Egyetlen dolog miatt volt féltékeny rám. A szemeim miatt. Az ő szemei mogyoróbarnák voltak.
Szerinte ez túl közönséges és Potter-sarjhoz nem illő volt. Az én
szemeim sötétkékek, melyeket nem is tudom kitől örököltem. A családban nincs még egy ugyanolyan szemű tag, mint amilyen én vagyok.
Harry arca pont olyan volt, mint James-é. Kivéve persze a szemét. A szeme az anyjáé. A csillogó, zöld szemei mindig is elkápráztattak, mindig Lilyt jutatták az eszembe.
Lily. Ki hitte volna tizenöt éves korunkban, hogy ő és James egyszer össze fognak házasodni? Persze James mindig azt hajtogatta, hogy Lily egyszer még az övé lesz, de egyikünk se hitt neki. Lily gyűlölte James-et. Ha jelen volt, amikor Pitont bántottuk, mindig az ő oldalán volt, és kiállt mellette. Emlékszem, nem egyszer James azzal zsarolta, hogy békén hagyja Pitont, ha ő cserébe randizik vele.
Harry ilyet se tenne soha. Nem lenne képes rá. Soha nem
zsarolna meg egy olyan lányt, aki közel áll a szívéhez. James bármire képes volt, hogy elérje a célját. Ez esetben a célja egy randevú volt
Lilyvel. Lily persze mindig visszautasította. James nem egyszer meg is jegyezte, hogy nem érti, mit eszik Pitonon, hiszen ő még a sarkáig se ér föl.
Hiszen Piton már akkor is magas, hórihorgas és zsíros hajú volt, aki mindig bunkó módón bánt Lilyvel. Emlékszem, Piton egyszer meghallotta, hogy James éppen a külsejét jellemzi, és odalépett hozzá.
Összeszűkítette a szemeit, és lenézett rá. James befejezte a hosszú, fekete zsíros hajról és a kampószerű orrának jellemzését.
- Vigyázz mit beszélsz Potter, mert különben az apám elintéz téged.
James megfordult és furcsa mosollyal az arcán tüzetesen végigmérte
Pitont.
- Úgy látom, igazam volt. - jelentette ki.
Peter és én nevettünk, Remusnak csak egy mosolyra futotta. James meggondolatlanul megfogta Piton haját. Csak a hüvelyk és a mutató ujjával csípte meg. Mikor elengedte, beletörölte a kezét a talárjába és elfintorodott.
Piton elkapta a karját, és erősen megszorította. James bátran a szemébe nézett.
- Megversz? -kérdezte furcsa modorral a hangjában.
Piton kicsavarta James karját.
- AU!  James felkiáltott, és a szabad kezét dühödten a magasba lendítve bemosott egyet Pitonnak. Vérezni kezdett az orra
Az arcomon lévő mosoly leolvadt. Éreztem, hogy ez már túl ment még a mi szélsőséges határainkon is.
Piton ismét összeszűkítette a szemeit, majd elkapta James másik karját is. Rávigyorgott, majd fölhúzta jobb térdét és belerúgott
James gyomrába. Gyorsan utána kaptam, nehogy a földre zuhanjon. A folyosón mindenki minket nézett. Piton kiegyenesedett, karba tette a kezét, és mosolygott.
- Még mindig azt hiszed, hogy föl veheted velem a versenyt? -kérdezte fölényesen.
Ekkor megjelent a folyosón Lily. Odasietett hozzánk.
- Hagyjátok békén Perselust! -kiáltotta dühösen James-re meredve.
- Tűnj el, innen! -vetette oda neki Piton.
Lily nem tágított.
- Ne piszkáljátok!  -kiabálta.
- Takarodj, te pimasz kis sárvérű! - sziszegte Piton.
James kitépte magát a kezeim közül, felegyenesedett, és dühösen Pitonra nézett.
- Ne merd őt még egyszer sárvérűnek nevezni!  -kiabálta.
Lily még mindig James-et nézte, de az arckifejezése kissé megváltozott. Már nem volt annyira gyűlölettel teli.
- James. - suttogtam. -Gyere, menjünk!
- Nem! Sirius! Sárvérűnek nevezte Lilyt!
Csak reménykedtem, hogy nem fordul be a folyosóra egyetlen tanár sem.
- Annak nevezem őt, aminek akarom. - mondta kimért hangon Piton.
- Nem!  -kiabálta James. Ha még egyszer az életben bármilyen rossz szót is szólsz Lilyről, velem gyűlik meg a bajod!
Pálcát rántott. Elkaptam a karját.
- James. Elég. -suttogtam lassan
Húzni kezdtem a folyosón. Minél előbb el akartam tűnni.
Csattanás. Anyám képe ismét üvöltözik.
- FÉLVÉR A HÁZAMBAN! FÉLFAJ A HÁZAMBAN! TORZSZÜLÖTTEK ÉS
ÁRULÓK MINDENHOL! TAKARODJATOK! EL INNEN, MÍG SZÉPEN MONDOM!
Harry megrezzen az ágyában. Gyengén felnyög, és hirtelen megmarkolja a talárujjamat. Arcáról leolvad a gyenge mosoly, és helyét a félelem veszi át. Ismét előtört a rémálma.
Visszagondolok Lilyre.
Igen. Ez volt az a pillanat, amikor Lilyben megváltozott valami. Először nem értette, James miért védte meg. Csak hetedévben derült ki minden.
James akkoriban hatalmas változáson ment keresztül. A
Voldemort Nagyúrral folytatott harcban meghalt az apja, és ő egyedül maradt az anyjával. Olyan gyorsan változott meg, hogy megrémített engem. Karácsony előtt, mikor hazament, még a régi a James volt.
Mikor visszatért, már másvalaki ált mellettem. Egy olyan valaki, akit bár még mindig űz a kalandvágy, de megfontolja a dolgokat, mielőtt cselekszik. Egy olyan valaki, akinek már nem számított a pénz. Egy olyan valaki, aki megtanulta, hogyan kell felelősségtudónak és nyugodtnak lenni. Bár tisztában voltam vele, hogy James az apja halála miatt változott meg, mind Remusnak, Peternek és még magamnak is azzal magyaráztam a változásokat, hogy kinőtt a fellengzős korból.
Végül is már tizennyolc éves volt.
Lilynek is feltűntek ezek a dolgok. Mikor észrevette, hogy mostanában már nem piszkálja Pitont, sőt, inkább Piton bántotta őt, először még meghúzódott, de aztán egyre többször lépett közbe a vitákba, és ekkor már James mellett állt ki. És akkor James végre elárulta neki, hogy miért védte meg azon a napon Pitontól.
Harry ismét megmozdul. Nyögés hagyja el a torkát, amit egy rémült kiáltás kísér: -Ne! De nem ébred föl. Még erősebben szorítja a taláromat.
Felmerül bennem a kérdés, hogy Harry vajon akkor az a szerény, visszafogott, kedves fiú lenne-e, ha a szülei nem haltak volna meg, és ugyanúgy el lett-e volna kényeztetve, mint az apja volt. Nem tudok rá válaszolni. Talán igen. Hiszen mindent félretéve apának és fiának nagyon sok közös tulajdonsága van.
Újabb csattanás. Anyám üvöltése.
- ÉLŐSKÖDŐ PIÓCÁK! HÁZMEGRONTÓ FÉLVÉREK! KI INNEN! KIFELÉ!
Felhangzik Mrs Weasley hangja is.
- POFA BE!  -kiabálja. – FOGD BE A SZÁDAT, TE VÉN BÁNYARÉM!
Az ajtó felé fordulok.
- SÁRVÉRŰEK MINDENHOL! BESZENNYEZIK A HÁZAMAT! SIPOR! HOL VAN AZ ÉN HŰ HÁZIMANÓM?!
- FOGD BE A SZÁDAT, KÜLÖNBEN A SZEMETESTARTÁLYBAN VÉGZED, TE
BÜDÖS BANYA!
Újabb nyögés. Visszafordulok az ágyhoz és megpillantom Harryt. Felül.
Erősen zihál, és folyik róla a víz.
- Sirius. - suttogja. Erősebb hang nem jön ki a torkán. Láttam apámat. - mondja. -És anyámat. Láttam őket veszekedni, majd évek múltán kibékülni. És láttam őket meghalni. Az egészet láttam.
Megfogom Harry vállait.
- Nyugodj meg!  -mondom. -Nem akarod elmesélni?
- De!