1. fejezet: Mire képes két levél

A hajnal  lomhán köszöntötte a Privet Driveot, amikor  Harry  felriadt álmából. Maga sem tudta miért, de abban biztos volt, hogy ezúttal nem az álma volt a ludas. Ugyanis ezen a napon nyugodtan aludt. Nem akarta bevallani magának, de ezt felettébb furcsállta, sőt szinte hiányolta jól megszokott rémálmát Siriusról és Cedricről, és arról a megannyi arctalan emberről, akiket szintén látott megannyiszor meghalni képzeletben.

Látta, hogy a hajnal, mint egy vak aggastyán köszönti az újonnan ébredőket. Lassan az ablakhoz sétált és a szürke felhőkre nézve megállapította, hogy ma esni fog.

Gyorsan felöltözött és lerohant a konyhába, ahol már Petunia néni várta. Harrynek elég volt egy pillantást vetnie nagynénje arcára, máris tudta hogy kevésbé szívlelt rokona ugyanolyan borongós hangulatban van, mint a felhők. Jobbnak látta, ha nem teszi szóvá a dolgot ezért inkább csak csendben leült reggelizni. Amire azonban nem számított, az Petunia néni kérdése volt.

-Mondd csak, meddig szándékozol még itt lopni a napot?

Harry furcsállta nagynénje kérdését, főleg, mert rokonai úgy látták jónak, ha tudomást sem vesznek róla.

-Már nem sokáig, mindjárt befejezem. –mondta Harry és gyorsan megitta teája utolsó kortyait

-Nem úgy értettem. Arra céloztam, mikor jönnek érted a bolond barátaid.

-Ezt nem tudom, de nekem sem áll szándékomban az egész nyarat itt tölteni.

-Nagyon helyes.

Harry ezzel lezártnak tekintette a beszélgetést és továbbállt. Miután megtette szokásos reggeli sétáját (amit maga csak Dudley-mentesítő menetelésnek hívott magában) visszament a házhoz, és hogy ne legyen szem előtt, gyorsan feliszkolt a szobájába.

Arra nem számított, hogy levelet kap, de mikor meglátta a két, számára ismeretlen fülesbaglyot, egyből jobb kedvre derült. Maga sem tudta mért, de úgy gondolta, hogy még a roxfortos levelek is örömet tudnak csempészni elbaltázott vakációjába.

Leoldotta a leveleket a baglyok lábáról, és jobban szemügyre vette őket. Az egyik Ron és Hermione közös levele volt. Harry ebből arra következtetett, hogy barátai már együtt töltik a vakáció utolsó napjait az Odúban. Ettől rossz kedve lett, de azért tovább olvasta a levelet.

Kedves Harry,

Remélem semmi bajod és jól telik a vakáció (gondolom pazar lehet).

Sajnos Dumbledore nem egyezett bele, hogy el gyere mert szerinte a helyzet rád nézve egyre fokozódik!

Bocs hogy nem írtam többet de nagyon sokat segítettem Frednek és Georgenak. Képzeld igazad lett – Dr. Filibuster bezárhatja a boltot, olyan sikeresek. Még Zonko is társulásra akarja adni a fejét.

Üdvözöl, Ron

Kedves Harry, -olvasta Hermione gyöngybetűit, de ami feltűnt, hogy a lány levele sokkal hosszabb a szokásosnál.

Remélem jól vagy és nem esett bajod, de először is boldog szülinapot (az ajándék késve ér csak oda mer utánvéttel rendeltük).

Sajnos amint Ron mondta, nem találkozhatunk, csak a vakáció utolsó 2-3 napjában (addigra Dumbledore biztos elenged).

A levél többi része (majd másfél oldal) kizárólag arról szólt, hogy Harry vigyázzon magára, ne tegyen semmi butaságot, és a Hermionetól szokásos intelmeket tartalmazta. Harrynek, ahogy olvasta a lány levelét, valami szöget ütött a fejében. Vajon mért ilyen figyelmes Hermione? hiszen az egész levél csak arról szólt, hogy írjon ha valami gond van. Hermione aggodalmát egyszerűen azzal magyarázta, hogy Voldemort nyilván újabb garázdaságon töri a fejét. Erről csak a jóslat és az előtte álló kihívások jutottak eszébe.

Lassan bontogatni kezdte a másik levelet, de ijedtében egyből eldobta. Ahogy kinyitotta a smaragdzöld címzésű tintát, füst tört elő belőle és koponyát idéző alakban izzani kezdett a szoba közepén. Harry gondolkodás nélkül felismerte a Sötét Jegyet.

Tudta, hogy nem kellene elolvasnia a levelet de kiváncsisága hamar győzött és újra kézbe vette a titokzatos papírt, és olvasni kezdte.

Boldog születésnapot Potter!

Jól vigyázz, nehogy ez legyen az utolsó!

Dumbledore védelme nem tart örökké, és pár napon belül halott leszel a mugli rokonaiddal együtt. Ha van egy kis eszed, akkor elmenekülsz, így talán az ő életüket megkímélem.

Bár aláírás nem volt, Harry nagyon jól tudta ki volt a feladó. De mért küld figyelmeztető levelet neki, ha egyszer meg akarja ölni? És különben is, mi bizonyítja, hogy Dumbledore védelme nem állja ki a próbát?

A levélnek annyi sikere volt, hogy Harryn félelem lett úrrá. –Fontolóra kellene vennem, hogy elmegyek? Ha Voldemort tényleg áttöri a varázslatokat, akkor Dursleyéknak nem kéne felesleges áldozatot vállalniuk.

Úgy döntött, késedelem nélkül levelet ír a Főnix Rendjének, akik nyilvánvalóan úgyis tucatnyi aurort állítottak az ő és rokonai védelmére.

Miután szűkszavúan de lényegretörően megírta a levelet, rosszkedvűen ballagott le vacsorázni.

Vacsora után, hogy valamit javítson hangulatán, újra elolvasta barátai levelét és újra elgondolkozott Hermione hirtelen változásán.

Hosszas gondolkodás után tudott csak elaludni, de nem is sejtette hogy álma nem tart sokáig.

2. fejezet: Meggondolatlanság

Szokásos rémálmának hatalmas dörrenés vetett véget, melybe beleremegett az egész ház. Nyílván Vernon bácsiék is egyből felébredtek, mert hangos szitkozódás hallatszott át a szomszéd szobából.

- Itt van! –pattant fel rémülten Harry és szó nélkül a pálcájáért kapott. Kirohant a szobából és odaüvöltötte Petunia néniéknek hogy maradjanak a lakásban. –bár nem volt benne biztos, hogy Vernon bácsi káromkodásától hallják.

Maga sem tudta mit tegyen csak annyit tudott, bármennyire is gyűlöli rokonait, nem kockáztathatja az életüket. Viszont neki sem kéne elhagynia a házat, hiszen az végzetes lenne.

Már az előszobában járt, mikor kipillantott az utcára. Koromsötét volt, csupán a Sötét Jegy izzott egy közeli fa felett.

-Tényleg itt van! – azzal felnyitotta az ajtót és kirohant a házból. Nem tudta merre menjen, hiszen nem állt szándékában halálfalókba ütközni, és különben is, a Rend tagjai nyilván egy percen belül itt lesznek. Épp azon morfondírozott, vajon mennyi esélye van Voldemort ellen, a jóslat ismeretében pedig arra a következtetésre jutott, hogy 50 % bizony elég jó esély.

Továbbra is az utcát rótta de senkivel nem találkozott. Már épp azon volt, hogy visszafordul, hiszen valószínüleg Voldemort nem tudot átjutni, és csak meg akarta félemlíteni, de ekkor halk surrogást hallott a közeli park fái közül. Szó nélkül abba az irányba vette útját és közben elmormolta a Lumos varázsigét.

Épp hogy az első fához ért, újra meghallotta a különös zajt. Körbefordult és pálcáját előre szegezte mikor legnagyobb meglepetésére közvetlenül maga mögött hallotta a zajt.

Mire hátrafordult, már egy erős szorítást érzett a mellkasán, mintha csak ördöghurok ölelte volna körül, majd egy éles, szúró fájdalmat a bal vállában. Fulladozása közben még hátrapillantott és elmosódva látta a Privet Drive 4.-et jelző apró réztáblát. Ugyanakkor újabb zajokat hallott és rájött, hogy több ember hoppanált a közelben. Utolsó képként érzékelte hogy minden elsötétül előtte, zuhan a semmibe, mint mikor a dementorokkal találkozott, de a szorítás enyhül a mellkasán, majd elájult.

3. fejezet: Ébredés a Black kúrián

Harry csak azt érzékelte ezek után, hogy egy hosszú rémálmot álmodik végig. Maga sem tudta meghalt-e, de ezt a gondolatot elvetette, hiszen akkor nyilván újra találkozna szüleivel. A sors morbid fintora volt, hogy találkozott is-időről időre átélte szülei halálának kínzó emlékét de ezúttal hozzájuk csatlakozott jószerével az összes barátja, ismerőse is.

Aztán ezek az álmok megszűntek, és újak jöttek-még szörnyűbbek-egy temetőben bolyongott, ahol a sírfeliratokon mind a barátainak a neve állt. Majd ezeket az álmokat puszta sötétség követte.

Eközben barátai mind aggódva ültek körül Harry ágyát a Black kúrián. Harry már 9 napja nem tért magához, és ismerősei mind a 9 napot végigvirrasztották mellette. Dumbledore tajtékzott a dühtől, mert mint utóbb kiderült, egy auror küldte fel a Jegyet és keltett zűrzavart az utcában. Az auror az Imperius átok hatása alatt állt, de Dumbledore ezt nem találta mentségnek. Magát okolta, amiért hagyta, hogy minisztériumi emberek is részt vegyenek Harry őrzésében. A Rend tagjai épp időben érkeztek, de a támadót nem tudták elfogni –Nagini, a kígyó, kicsúszott a karmaik közül, bár maguk sem tudták hogyan.

Annyi bizonyos hogy Voldemort sosem tudta volna áttörni a védelmet, de valahogy sikerült a közelbe csempésznie a kígyót. Ezek után megint eljátszotta a tavalyi húzását, megint tévhitbe ringatta Harryt, aki elhagyta a házat, így sikerült Voldemortnak megvalósítania a tervét.

Harry immár kerek két hete volt kómaszerű állapotában és barátai egyre aggódva figyelték állapota változását.

Harry azonban olyan hirtelen riadt fel hosszantartó álmából, mint akit bolha csípett meg. Az első dolog, amit érzékelt, az volt hogy valaki viszatuszkolja az ágyra majd kiabálni kezd –nyílván a többieket szólongatja, gondolta Harry aki ekkor még csak elmosódott hangokat hallott.

-Ki van itt? –kérdezte lassan. –Hol vagyok?

-Hát én. –hallatszott egy fiatal de nőies hang. Ebből arra következtetett, hogy nyílván Hermione volt az, aki az ágya mellett gubbasztott. – És Sirius házában vagyunk.

-Te vagy az Hermione ?

-Igen.

-Ron is itt van?

-Nincs. Sajnos a Szent Mungoban van, mert Fredék egyik találmánya nem úgy sült el ahogy kellett volna és még mindig nem tudták kiszedni a füléből az orchideacsokrot.

Harry a lány hanglejtéséből következtette ki, hogy hamiskásan kuncog barátjuk szerencsétlenségén. Tehetetlenségét megelégelve odaszólt a lánynak:

-Légy szíves kapcsold fel a lámpát! Unom hogy semmit nem látok ebben a vaksötétben.

A néma csendből arra következtetett, hogy valami nincs rendben.

-Harry, biztos, hogy jól vagy?

-Igen, de felkapcsolnád már a lámpát, mert látni szeretnélek és gondolom neked se jó, hogy vaksötétben kell elmondanod, mi is történt.

-De Harry…

-Igen?

-Minden gyertya ég a szobában.

-Tessék? –alighogy ezt a kérdést kimondta, elcsukló hangon érkező választ hallott

-Harry… Te nem látsz semmit? –kérdezte Hermione és könnyeivel küzködve húzta végig kezét Harry arca előtt.

-Nem. – mondta ki az önmaga számára is lesújtó választ. –Semmit.

Ekkor egyre erősebb sírást hallott majd érezte, hogy a lány lehuppan az ágyra és átöleli.

4. fejezet: A dolgok másképp

Harry először fel sem fogta mit jelent a lány sírása és kétségbeesett szavai. Csak akkor tudatosult benne, hogy nem lát, mikor megérintette saját arcát. Bármilyen sötét is volt, ujjai körvonalát mindenképp látta volna. Az arcát érő enyhe melegből kikövetkeztette, hogy a gyertyák valóban égnek, hiszen mi más áraszthatta volna az enyhe meleget?

Miután napirendre tért a dolog fölött, ami nem kis ideig tartott, próbálta megnyugtatni Hermionét. A lány azonban hallhatólag nem tudott belenyugodni barátja megvakulásába és egyre keservesebben sírt. A lány újra a többiekért kiáltott, amire nyilvánvalóan válasz is érkezett, hiszen Harry is tisztán hallotta Mrs. Weasley hangját. Fél perc múlva már nyikordult is az ajtó és kisebb tömeg masírozott be rajta. Harry nem tudta vajon örülnek-e vagy szomorúak, hiszen jelenlegi állapotában senkinek az arcát nem látta.

-Harry, Mrs. Wealey, Fred, Tonks és Lupin vannak itt.

-Ugyan már Hermione, hiszen nagyon is jól látja, kik vagyunk.- mosolygott Mrs. Weasley a hangjából ítélve.

-Nos, a helyzet az, hogy nem.

-Mit nem?

-Nem látja, kik vannak itt. Ugyanis…. –itt kissé elcsuklott a hangja. –Harry megvakult.

-Micsoda? –hangzott fel a kétségbeesett bődülés a 4 látogató szájából.

-Így igaz. Sajnos tényleg nem látom magukat.

-Ez nyilván csak a kígyóméreg mellékhatása, elvégre a szemednek semmi baja, nem sérült meg. –hangzott Lupin megfáradt hangja. (Nyílván holdtölte közeleg, gondolta Harry)

-Nem tudom mi ez, de azonnal szólni kell Dumbledorenak. –azzal Mrs Weasley kibattyogott a szobából, hogy pár perc múlva egy sebtiben összekapart levelet kötözzön Hedvig lábára.

Harryt idegesítette, hogy senkinek nem jut eszébe elmondani mi is történt pontosan, ezért úgy döntött, rákérdez.

Kellemesen csalódott mikor tömör válaszok helyett egy normális magyarázatot hallott, hiszen Hermione nem tudhatta, mi is történt pontosan.

Lupin lassan befejezte a mondókáját, melyben beszámolt Nagini fel és eltűnéséről és hogy a hoppanáló aurorok semmi használhatót nem találtak. Harry ekkor hallotta meg Mrs Black portréjának üvöltözését (ami azonban feltűnően rövid ideig tartott. Ebből rájött, hogy az érkezővel még a mogorva banya sem mert kiabálni.) majd Mrs weasley hangját amint köszön az érkezőnek. Harry a hangja alapján megismerte Dumbledoret.

Hamarosan a szobában hallotta aggastyán igazgatójának hangját, Mrs Weasleyével együtt. Hangja azonban furcsamód aggodalmat keltő volt.

-Harry, Dumbledore professzor van itt.

Az igazgató köszönés után egyből Harrynek szegezte első kérdését.

-Tudni szeretném Harry hogy pontosan mit is látsz.

-Semmit, igazgató úr.

-A semmi nagyon tág fogalom, Harry. Én kérdeztem rosszul. Látsz egyáltalán valamit? Elmosódott dolgokat, fényeket?

-Nem, csak koromsötétséget.

-Sajnos számítottam ilyesmire. Nagini mérge nagyon erős, és ha jól emlékszem, Arthurnak is voltak kisebb látászavarai a tavalyi incidens után.

-De ha Mr Weasleynek csak kisebb baja volt, akkor Harry mért vakult meg teljesen? –tette fel a kérdést Hermione.

-Valószínüleg mert még gyerek. Nem, Harry nem arra célzok, hogy nem álltad volna meg a helyed számos alkalommal. –magyarázta az igazgató miután látta, hogy Harry már dühös közbeszólásra készül. -Bár sok mindent átéltél de ugyanakkora mennyiségű méreg a te testedet jobban megviselte, mint egy felnőttét.

Sajnos egyelőre csak annyit tehetünk hogy várunk, de a biztonság kedvéért riasztom Madam Pomfreyt és Piton professzort, ők jártasabbak e téren, mint én. Nem hiszem, hogy komolyabb gond lenne, számításaim szerint egy héten belül visszanyered a látásod.és most bocsássatok meg, de sürgős elintéznivalóm van. Piton professzor holnap érkezik majd, és rögtön munkához lát. Molly, gyerekek –köszönt el egy fejbiccentéssel az igazgató és amilyen hirtelen jött, ugyanúgy távozott.

-Megkönnyebbültem. –mondta Mrs Weasley miután bezárta az ajtót és visszatért a kis csapathoz.

-Azt hiszem ideje lefeküdnünk. Bár nem látszik, de elég késő van. –mondta szinte egyszerre Mrs Weasley és Lupin.

-Mrs Weasley, én még maradnék egy picit. –hangzott Hermione felelete.

-Rendben de ne túl sokáig. A többit ráér holnap megbeszélni.

-Rendben.

Harry ajtócsukódást hallott majd elhaló léptek hangjait, és rájött hogy senki más nincs a szobában Hermionen kívül.

-Ne haragudj Hermione, de nagyon fáradt vagyok, és inkább aludnék, ha nem bánod.

-Semmi gond, sejtettem hogy rosszul leszel, de ne izgulj, pár nap és minden rendben lesz.

-Persze. Minden ugyanolyan lesz, mint azelőtt

Furcsamód Hermione nem vette vagy csak nem akarta észrevenni a negatív felhangot Harry kijelentésében, helyette inkább csendben elköszönt.

Harry azonban nem tudott újra elaludni, félt hogy ugyanazok a rémálmok törnek majd rá és csak nyugtalanul forgolódott ágyában.

Forgolódott, míg meg nem hallotta, hogy valaki elfordítja a kilincset a szoba ajtaján.

Már épp núlt volna pálcájáért, de eszébe jutott hogy nem látja és különben is ki lehet az aki a Black kúria lakói közül ártani akarna neki. Ezért jobbnak látta inkább alvást színlelni, nyinlvánvalóan csak Mrs Weasley jött ellenőrizni hogy minden rendben van-e.

Gyorsan magára rántotta a takarót és oldalra fordult, abba az irányba, amelybe a szekrényt sejtette, háttal a közeledőnek. A léptek hngjából hamar kitalálta hogy nem Mrs Weasley az, hanem Hermione. Már épp azon volt, hogy felfedi magát és megkérdezi, miért jött a lány, talán itt hagyott valamit?

Ekkor azonban olyasvalami történt, amire nem számított. A lány hallhatóan közelebb lépett az ágyhoz és könnyed jóéjtpuszit lehelt Harry arcára, majd az ágy melletti székbe ült és nemsokára elaludt.

5. fejezet: Kerti mesék

Harry másnap kialvatlanul és egy kérdéssel ébredt. Hermione addigra eltűnt és maga sem tudta hogy egyáltalán ott volt-e, vagy csak szerette volna, hogy ott legyen. Mindenesetre nem volt legjobb kedvében és ez elszomorította, mert nem akarta elrontani ismerősei vakációból vissza lévő idejét. Ahogy visszagondolt a tegnap estére, (vagy talán délutánra maga se tudta, hiszen minden fekete volt) eszébe jutott, amit Hermione mondott Ronról. Nehezére esett elképzelni a fiút egy orchideacskorral a fülében. Hangosan felkacagott az abszurd képzeten.

Ekkor nyitott be Hermione.

-Jó reggelt. Min nevetsz?

-Csak Ronon, furcsán nézhet ki virágcsokorral a kezében.

-Hát igen, elég vicces látvány. Tudod, Fredékkel épp a Virágparóka Pezsgőcukrot próbálták ki. Elvileg virággá kellett volna, hogy változzon a haja de sajnos az ikrek elszámoltak valamit és a szent Mungoban a mai napig nem tudtak rájönni hogy mit de már lassan 3 napja benn van.

A lány sem állhatta meg kacagás nélkül és vagy 5 percig nem is tudták abbahagyni.

Ekkor Hermione tett fel kérdést Harrnek.

-Ugye minden rendben?

-Persze, csak tehetetlennek érzem magam. Még az ajtóig is alig találtam el.

-Ezen segítünk. Amíg nem látsz újra, én leszek a szemed. Majd vezetlek a házban, amíg ki nem ismered eléggé. De nem hiszem, hogy ez tartós lenne, Dumbledore is megmondta. Apropó Dumbledore, reggel üzent hogy délután jön Pitonnal és ő talán tud egy hatásos bájitalt.

-Ennek örülök.

-És mihez lenne kedved? Elvégre még több mint egy hét van vissza a szünidőből.

-Nem is tudom. London látványosságait még úgyse nagyon láttam. –mondta a fiú kissé hamiskásan mosolyogva.

-Azt amugy sem tehetnéd meg. Viszont sétálhatnánk egyet a kertben. Nagyon szép ilyenkor nyár vége felé.

-Rendben csak nem találom a tiszta ruháim.

-Majd én odaadom.

-Kösz. Nem tudom, mi lenne velem nélküled.

A lány, miközben elhagyta a szobát, elmosolyodott, ezt Harry is tudta, csak azt nem hogy közben olyan vörösre pirult a feje hogy egy jól fejlett paradicsommal is összetéveszthették volna, ha valaki látja.

Miután Harry nagy nehezen felöltözött, ösztönösen elindult az ajtó felé aminek természetesen egy hasra esés lett az eredménye. Hermione egy kicsit ijedten rohant be mikor meghallotta a huppanást, de mihelyt meglátta Harryt a bőröndjén keresztbeálló lábakkal feküdni, újra elnevette magát.

-Kösz szépen.- bukott ki a kissé ingerült válasz Harryből.

-Bocs, elfelejtettem, hogy… De szólhattál volna.

-Most már mindegy. Akkor megyünk?

-Persze. –azon nyomban belekarolt Harry karjába és elindultak kifele a szobából. A haladás könnyebben ment, mint hitte, és a konyha közelében újra hallotta ismerősei hangját és néhány ismeretlenét. Nyílván gyűlés van. –gondolta magában.

Hermione levezette a földszintre, de a lépcső alján a konyha előtt balra vette az irányt és egy ajtóhoz mentek. Amint kiléptek, Harry az arcán érezte a napsugarak melegét, és a madarak csiripelését is jól hallotta.

-Biztos gyönyörű idő van.

-Igen, az.

Lassan egy kerti padhoz sétáltak és leültek. Pár percig néma csendben ültek, amikoris Hermione kérdezősködni kezdett a vakációról. Harry készségesen mesélte el, hogy a támadáson kívül semmi érdemleges nem történt vele. Meg is jegyezte, hogy talán a Roxfortban lesz egy nyugodt éve, hiszen Voldemort talán nem tesz újabb kísérletet a meggyilkolására idén.

-Ne nagyon reménykedj, eddig sem adta fel.

-Ez igaz, de bárcsak lenne már vége. Unom már hogy az a hülye jóslat tönkreteszi az életem.

-Milyen jóslat? –kérdezte Hermione értetlenül, és HArry ekkor jött rá hogy elszólta magát.

-Hát… tudod

-Arra gondolsz, ami a Misztériumügyi főosztályon volt? De hisz az összetört –miközben ezt kimondta olyan arcot vágott, mint aki kételkedik a mellette ülő épelméjűségében.

-Ne nézz így rám légy szíves.

-Honnan tudod, hogy hogy nézek?

-Ismerlek, mint a rossz pénzt Hermione. Ismerem, ahogy nézni szoktál.

-Ebben lehet valami. De mért tenné tönkre az életed egy összetört jóslat. Vagy mégsem tört össze?

Harry rájött hogy nem tudja tovább titkolnia a dolgot.

-A jóslat összetört de a tartalma nem veszett el.

-Szóval ismered a tartalmát?

-Igen, de nem biztos, hogy erről tudnod kellene. Sajnálom.

-Megértem. De annyira rossz csak nem lehet, vagy mégis?

-Na jó, tudom, hogy előbb-utóbb úgyis kiszeded belőlem, ha meg nem, akkor én mondanám el.

Az igazság az, hogy Dumbledore ismerte a jóslat tartalmát, és el is mondta nekem.

Eszerint egyszer Voldemort egyszer elkap és azt a csatát csak egyikünk fogja túlélni, de nem tudni hogy kicsoda. Ezért akart megölni gyerekkoromban. De erről kérlek, ne szólj Ronnk, ő nem értené úgy meg, mint te.

-De hisz ez szörnyű. Te… Te nem vagy gyilkos. És nem szólok Ronnak

-A jóslat szerint vagy azzá válok, vagy meghalok.

-Lehetetlen. –a lány hallhatólag nehezen akarta felfogni, amit a fiú mondott. –És ha Tudodki győz?

-Azt én már nem érem meg akkor.

Hermione megint nem tudott uralkodni érzésein és Harry nyakába vetette magát.

-Ilyenekre ne is gondolj. –mondta és megint kicsordult a könnye.

-Hermione, mi van veled mostanában? Kicsit túl érzelgős lettél.

-Ettől viszont én akartalak megkímélni, és foglak is.

-Ezek szerint nem mondod el?

-Nem.

-De valamikor el fogod?

-Talán. Lehet hogy a közeljövőben, lehet hogy soha. Ezt meg kell értened.

-Rendben, habár a nőket soha ne fogom megérteni.

-Na várj csak, ezért még számolunk –vigyorodott el a lány.

-psz, már ennyi az idő? Nagyon sajnálom Harry, de megígértem Ronnak hogy ma meglátogatom. Visszakísérjelek a házba?

-Nem kell, szívesen maradok még.

A lány elrohant, Harry pedig egyedül maradt a napfényes kertben.

Később Lupin csatlakozott hozzá, méla szendergéséből riasztva fel Harryt.

-Szia.

-Lupin professzor? –nézett vakon körbe a fiú.

-Igen. Lassan itt lesz Perselus és szeretne megvizsgálni.

-Máris?

-Nem, még van egy bő óránk. Ha gondolod, beszélgethetünk addig.

-Persze. Igazság szerint szerettem volna kérni, hogy maradjon, egyedül nem találok vissza a házba.

-Semmi gond, ez csak ideiglenes állapot.

-Mindenki ezt mondja de mitől olyan biztosak benne?

-Mért? Nem szeretnéd, ha azok lennénk?

-De csak hát… Már kezdtem beletörődni.

-Azt nem szabad, ha beletörődsz, biztos, hogy ilyen maradsz. Akarnod kell, hogy újra láss.

-Hát ez az. Nem biztos, hogy én akarok újra látni.

-Ezt hogy érted?

-Nem fontos.

-Ahogy gondolod.

Ezután csak szótlanul ültek egy darabig, végül Lupin törte meg a csendet:

-Ideje bemennünk. Perselus talán már itt is van.

-Remek.

-Nem kimondottan kedveled ugye?

-Van rá okom?

-Ezt neked kell eldöntened.

-Akkor inkább induljunk.

Lassan beballagtak a kertből és Lupin egyenesen a konyhába vezette Harryt. Ott már várta őket Piton és Dumbledore.

-Szervusz Harry. –köszöntötte barátságosan az igazgató. Pitonról ugyanez már nem volt elmondható.

-Potter. Az igazgató úr elmondása szerint ön a támadás óta gyakorlatilag vak.

-Igen.

-Üljön ide le! –azzal egy széket varázsolt Harry alá de úgy hogy az kis híján ledöntötte a lábáról.

-Nos akkor. Lumos maximus –kiáltotta. Harry nem értette a dolgot, de hamarosan rájött.

-Látja a fényt Potter?

-Nem.

-Finite Incantatem. Rendben, a kígyóméreg ellenszerét már megkapta de azt javaslom hogy igyon meg naponta 2 csészével ebből.

-Ez mi? -kérdezte Lupin.

-Látásserkentő. Normális esetben élesebb lesz tőle az ember látása, de jelen esetben talán segít, míg fel nem szívódik a méreg.

-Rendben. Professzor, Perselus szabad egy szóra? Bocsáss meg Harry, mindjárt visszajövök és felkísérlek a szobádba.

Azzal a 3 professzor kivonult a konyhából. Harry hallotta, hogy az ajtó előtt beszélnek, de hogy miről azt nem értette pontosan. De mivel az utóbbi 2 napban hallása egészen kiélesedett, elég volt pár lépést közelítenie az ajtóhoz, hogy tisztán hallja a párbeszédet.

-Van egy olyan gyanúm, hogy a főzet nem fog segíteni.

-Miből gondolja Remus ?

-Beszéltem Harryvel és az a gyanúm hogy nem is akar látni.

-Ez érthető lenne. Tudja beszéltem Arthurral a tavalyi támadás után, és azt mondta élete legszörnyűbb óráit élte át. Nagyon megviselte szellemileg. Harry viszont 2 teljes hétig volt eszméletlen, és ha ugyanolyan rémes dolgokat látott álmában, nem csodálom, hogy többé nem akar semmit se látni. De sajnos, amíg nem akarja, addig nem is fog meggyógyulni.

-De vajon mit láthatott, ami ennyire megviselte?