Nyugodt hetek

1. fejezet: Újra együtt a triumvirátus

Harry jóideig nem tudta feldolgozni a történteket. Szeme ugyan még fájt egy picit az erős és hirtelen jött fénytől de első pillantását természetesen Hermionera vetette. Hosszan, elgondolkozva nézte a lányt, de három másik ember jutott eszébe: Ron, Luna és Cho.

Harry hosszas mélázása Hermionenak is feltűnt és nem is habozott hogy szóvá tegye.

-Mi a baj? Olyan furcsán nézel.

-Hát igen, tudod csak Ron jutott eszembe. Én mindig azt hittem, hogy te és Ő lesztek egy pár nem pedig mi. Pont úgy veszekedtetek, mint egy házaspár.

-Ez nekem is eszembe jutott. De tudod mi túl sokat veszekedtünk volna és igazából te voltál az aki mindig jobban tetszett.

Harry örült a kijelentésnek és megpuszilta a lányt.

-Lunáról jut eszembe. Tavaly olyan hirtelen csöppent közénk és én mindvégig azt hittem, hogy köztünk lesz valami.

-Miből gondoltad Harry?

-Hát tudod… Luna és én, bár nem látszik, hasonlítunk bizonyos dolgokban.

-Az lehet, de ő jobban örül Ron társaságának. Féltékeny vagy Ronra? –kérdezte hamiskás mosollyal.

-Miért lennék? Hiszen itt vagy nekem Te, ez mindenért kárpótol.

Most a lányon volt a sor, hogy megpuszilja a fiút.

-Tudod, gondolkoztam Chon is. –mondta a lány.

-Te? Te is Ronrol és Choról gondolkoztál? Úgy tűnik egy ritmusra jár az agyunk.

-Szerintem Cho csalódott lesz.

-Tudom. Eleinte tetszett de sajnos nem tudnám szeretni úgy, hogy folyton Cedricről beszélne és sírna. Tudod, engem is bánt Cedric esete, és úgy gondolom, ha ha folyton azt hallanám valakitől, hogy mi is történt vele, akkor én sem heverném ki. Egy vidámabb társ segít elfelejteni ezeket, és Cho sem marad sokáig egyedül, hisz ott van neki Michael.

-Ez igaz. Nincs kedved bemenni Ronhoz? Ma engedik ki, nyílván örülne.

-De, szívesen. Csak hát a testőrgárdámat tudnám nélkülözni.

-Harry, ez a biztonságod miatt van.

-Tudom, csak örültem volna, ha kettesben tehetünk egy sétát a városban.

-Ez sajnos jó darabig kivitelezhetetlen.

-Kíváncsi vagyok, eljön-e az az idő, amikor testőrök nélkül mehetek bárhova.

-Ilyenre ne gondolj. Tudod, hogy ahhoz milyen út vezet.

-Igen. És elhatározásra jutottam, ami talán neked is tetszeni fog.

-És mi lenne az?

-Tanulni fogok.

-Tényleg? És milyen új tárgyat?

-Semmilyet. Folytatni fogom az okklumenciát, és leadom a jóslástant. Ha van rá lehetőségem, sötét varázslatok kivédését tanulnék inkább.

-Helyes dolog ez?

-Biztos. Elvégre Voldemort nem fog attól meghalni, ha mondjuk szívrohamot jósolok neki. Szerintem Dumbledore elvállalná az okklumenciát. Mondta tavaly év végén, hogy bánja hogy nem vállalta el.

-Ne fűzz túl sok reményt hozzá. Nagyon elfoglalt.

-Reménykedni szabad.

-Én most azt remélem, hogy kapunk reggelit. Nem megyünk enni?

-De, én is farkaséhes vagyok. Utána egyből induljunk Ronhoz?

-Nem, majd csak kora délután. Most senki nincs itt, csak Lupin és ő kevés a testőrgárdához.

-Akkor reggeli után sétálhatnánk egyet a kertben. Ideje megnéznem milyen is pontosan.

A két jóbarát –immáron egy pár –elindultak reggelizni. A lépcsőn lefelé menet találkoztak Lupinnal, aki örömmel konstallálta hogy Harry újra ép és egészséges.

-Miből találta ki?

-Elég nehéz nem észrevenni. Az elmúlt héten karöltve mentetek mindenhova, és most egyedül sétálsz le a lépcsőn.

-Ez igaz.

Azzal továbbmentek a konyha irányába, ügyet sem vetve Mrs Black portréjának káromkodására (Sárvérűek, mugliimádók, nyomorékok…-ez nyílván Harrynek szólt)

A hirtelen változás ugyanúgy feltűnt Mrs Wasleynek, akárcsak Lupinnak.

-Dumbledore örülni fog. Már épp ideje volt. –mosolygott a nő.

Miután megreggeliztek, immár megszokássá vált elfoglaltságukat űzték –kimentek a kertbe, de most nem a padra, hanem a fűbe heveredtek le. Bár már augusztus vége volt, mégis gyönyörű napsütésben úszott a kert. Úgy döntöttek, hogy egy furcsa fa alá heverednek le. Harry, nem volt valami jó botanikus, nem is tudta pontosan milyen fáról van szó, csak azt tudta, hogy gyönyörű.

A fa, mint Hermione mondta, Szivárvány szikamorfa volt. Gyönyörűsége abban leledzett, hogy akárhányszor csak a Nap a szivárványszínű leveleire sütött, halk, hárfahanghoz hasonló dalt hallatott.

Hermione Harry mellkasán nyugtatta fejét, és a fejük fölött, az ágak közül kilesve nézték a felhőket. Nem sok idő kellett, hogy álomba merüljenek. Szendergésüknek csak Lupin hangja vetett véget. (Már épp ideje volt ennek is. -gondolta Lupin, miközben az alvó párra nézett)

-Ha időben akartok Ronhoz érni, indulnotok kell.

Legalább öt percbe tellett, mire felfogták, miről is van szó. Nagynehezen, ásítozva felálltak, leporolták ruhájukat és bementek a házba.

Ott már négy másik auror várt rájuk: Kingsley, Podmore, Tonks és Mordon.

-Mr Podmore! Örülök, hogy kiengedték az Azkabanból.

-Már régebben kiengedtek, de a mai napig örülök neki. –mondta a varázsló.

-Akkor indulhatunk? –recsegte Mordon.

-Igen. –hangzott a felelet mind a hét szájból.

-Most mindkettőtökre kiábrándító búbájt szórok, és a továbbiakban seprűvel megyünk.

Harry tudta milyen érzés a kiábrándítás, de érezte hogy Hermione beleborzongott.

A kertből szálltak fel, de a biztonság kedvéért a felnőttek láthatatlanná tévő köpenybe burkolóztak. A páros kiábrándítására azért volt szükség, hogy szemmel tarthassák őket (láthatatlanul elég nehéz lett volna).

Tíz perces repülés után a kórháztól nem messze, egy sikátorban landoltak.

A sikátor teljesen üres volt, a felnőttek azonban egyenesen a falhoz sétáltak. Akárcsak az Abszol út bejáratánál, itt is volt egy tégla, amire ha rákoppintottak, megnyílt a fal.

A rés azonban túl szűk volt két embernek, egy is épp hogy befért rajta. A biztonság kedvéért először két auror ment át, majd Harryék, miután megszüntették a kiábrándító bűbáj hatását.

Harry egy kisebb váróteremben találta magát, ami közvetlenül a nagy csarnok bal oldalán nyílt. Átmentek oda, és egyenesen a lépcsők felé mentek. Hermione ismerte az irányt, így magabiztosan vezette a többieket. Mire Ron szobájához értek, a fiú már épp indulásra kész volt. Igencsak meglepődött, mikor Harry is belépett az ajtón, Hermione oldalán.

-Hogyhogy? Csak nem meggyógyultál? –kérdezte.

-De igen. És ahogy látom te is. Az mi ott? –kérdezte a hatalmas csokor orchideára mutatva, ami az asztalon állt.

-Fredék találmánya –morogta Ron. –Hatszor nőtt vissza az a nyavalyás csokor. De legalább anya örülni fog neki. Ő nem jött el?

-Épp a búcsúvacsorát készíti, hiszen holnap indul a vonat.

-Tényleg. Bár pihizhettem volna még egy picit.

Ezen a kijelentésen Harry elvigyorodott, Hermione pedig sötét pillantást vetett Ronra.

-Ha kész vagytok, mehetünk. –szólt be Tonks az ajtóból.

Harry segített Ron holmijait kivinni, Hermione pedig a hatalmas csokrot cipelte kifelé a szobából.

Ugyanarra kellett távozniuk, amerre jöttek, a seprűiket a váróban álldogáló tárolóban hagyták.

Harry furcsállta, hogy fog Ron repülni, hiszen neki nincs seprűje. Ezt szóvá is akarta tenni, de mire fel tette volna a kérdést, addigra, már megválaszolta Lupin.

-Az egyik seprű kétszemélyes, bár ez nem nagyon látszik rajta. Egyfajta tértágító bűbáj van rajta, így amikor nincs szükség rá, összemegy hogy minél kevesebb helyet foglaljon.

Harry meglepődött a furfangos megoldáson, de amint a saját szemével látta, hogy Mordon seprűje megnyúlik, már rögtön megértette a dolgot.

Mind a nyolcan seprűre pattantak, bár Ronnak látszólag nem volt ínyére az öreg auror mögött utazni. Újra előkerültek a láthatatlanná tévő köpenyek és Harry és Hermione ismét kiábrándult. Ron eltűnt Mordon köpenye alatt és felszálltak a lenyugvó Nap fényében fürdő égboltra.

2. fejezet: Eseménydús utolsó nap

Mikor visszaértek a Grimmauld tér 12-be, már szinte az egész Weasley család várta őket a kertben. A szokásos procedúra (kiábrándítás megszüntetése) után együtt vonultak be a konyhába, ahol már pazar vacsora várta őket.

Harrynek feltűnt, hogy egyszerre nagyon meg növekedett a társaság, de később rájött az okára. Ginny, Fred és George eddig nem tartózkodtak annyit a házban, hiszen az ikreket az üzlet kötötte le, Ginny pedig elmondása szerint Michael Corner vendége volt az elmúlt héten.

Az este, a kissé magányosabban eltelt estékhez képest jóval zajosabbnak hatott, bár mindenki örült, elvégre a vakáció utolsó estéje volt és ki akarták használni ezeket a perceket.

Mr Weasley a vacsora közben toppant be. Harry róla sem sokat hallott az elmúlt napokban, így szívesen elegyedett szóba a felnőtt varázslóval.

-Hogy mennek a dolgok a Minisztériumban Mr Weasley? –kérdezte.

-Elég nehezen, de a helyzet kezd javulni. Úgy tűnik a Minisztérium észhez tért és hajlandó megfontoltan cselekedni.

-Gondolom most nem a mugli tárgyak a legfontosabbak.

-Hát tényleg nem, de ez már nem érint engem.

-Hogyhogy?

-A nyár elején áthelyeztek. Caramel tudja, hogy jóban vagyok Dumbledore professzorral és megkért legyek összekötő a Rend és a Varázsbűn-üldözési ügyosztály között.

-Caramelt ennyire érdekli, mit tesz a Rend?

-Igen. De a Rendnek sem árt, ha hatékonyan tud együttműködni az aurorokkal. És Dumbledore tudja, mi az, ami nem tartozik a Minisztériumra.

-Tényleg hasznos lehet egy ilyen csapatmunka.

-Az is. Bár te nem tudsz róla, de mikor megtámadtak, a Minisztérium összetűzésbe került a halálfalókkal.

-De hát senki nem volt a Privet Driveon, aki halálfaló lett volna.

-Ott nem is. De a közelben voltak. Tudodki nyílván biztosra akart menni.

-És mi történt?

-Három halálfalót elfogtak, de két minisztériumi auror meghalt sajnos.

-Ketten? –Harryt lesújtotta a hír, mert úgy érezte ez is az ő hibája. De már nem tudott mit tenni ez ellen.

Hermione, mintha csak Harry gondolataiba látna, odaszólt a fiúnak:

-Nem a te hibád, tudod jól. Ne hibáztasd magad.

-Az ember elég könnyen hibáztatja magát, ha már több tucat ember halt meg miatta. –hangzott a kissé dühös válasz. Harry arra számított, hogy a lány sértődötten vonul majd el, de nem így történt. Csak őszinte pillantást vetett a fiúra, majd Ginnyvel kezdett beszélgetni.

Harry jelen esetben kívülállónak érezte magát. Bosszús volt, mert a rossz hír elrontotta a jókedvét. Mérgesen vonult ki a konyhából, ügyet sem vetve a többiekre. Céltalanul ment, de útja mégis a kertbe vezetett. A kertben a jól ismert szikamorfa alá telepedett és háton feküdve nézte a teliholdat. Ez emlékeztette valamire, de nem tudta mire. Aztán hirtelen beugrott neki. Lupin. Azért volt ilyen nyúzott mostanában. Alighogy ezt végiggondolta, egy farkas bújt elő a fa mögül.

Harry halálra rémült, de látta, hogy a farkas nem támad, amitől megkönnyebbült.

-A bájital. Biztos időben bevette. De vajon ki főzte, ha Piton olyan ritkán jár erre?

Furcsa egy helyzet volt, hiszen legzívesebben megszólította volna a farkast, de ezt az ötletet elvetette, hiszen semmit sem értene belőle. A farkas közelebb ment és melléheveredett a fűbe. Harryt ez megnyugtatta, mert Siriusra emlékeztette. Felnézett a Holdra és rögtön rájött, mért Holdsáp volt Lupin beceneve. A farkas bundája nyaktól felfelé olyan ezüstösen csillogó volt akár a Hold fénye. Szótlanul feküdtek a fűben, de Harrynek lassan eszébe jutott, milyen késő is van, ezért bement a házba és egyenesen a szobájába indult.

Ron másik szobát kapott, hiszen a ház elég nagy volt, és Harry sem kimondotan bánta, hogy egyedül van. Titkon remélte, hogy Hermione ma is felkeresi, és így legalább bocsánatot kérhet tőle. Nemsokára kopogtak az ajtón, és Ron lépett be.

Harrynek most jutott csak eszébe, hogy nem is beszélgettek Ronnal. A társalgást természetesen Ron baleseténél kezdték, és végül a párkapcsolatoknál fejezték be.

-És mi a helyzet Lunaval? –kérdezte Rontól Harry.

-Hát… Az elején lököttnek tartottam, de valójában csak különc. Amúgy rendes lány. Én végig azt hittem, hogy te tetszel neki.

-Én is erre gyanakodtam.

-Arra gondoltam, hogy elhívhatnám majd Roxmortsba. Most még semmiben nem állapodtunk meg. Na és te és Hermione?

-Honnan tudod?

-Mit gondolsz, kinek mondta el először a baját?

-Te tudtál róla és nem szóltál?

-Igen, és nem. Kellett volna?

-Nem tudom, de végül is így is tisztázódott minden.

-Azóta sokkal boldogabb. Nagyon megijedt, mikor megint megtámadtak.

-Tudom. Eléggé kiborult, amikor semmit nem láttam.

-Ő már csak ilyen.

Még pár percig beszélgettek, de végül Ron is elbúcsúzott.

Harry már épp lefekvéshez készült, amikor Hermione kért bebocsájtást. Harry nem számított rá, azok után, hogy megsértette.

A rövid beszélgetés a fiú bocsánatkérésével kezdődött. Ezután rövid, de annál megnyugtatóbb párbeszéd zajlott.

-Harry, tudom, hogy nem rám voltál dühös, de el kell fogadnod, hogy ennek a küzdelemnek vannak és lesznek is áldozatai.

-Igen, és mindegyik az én lelkemen szárad. –miközben ezt mondta, dühösen dobta le magát az ágyra.

-Te javíthatatlan vagy. De nekem tetszik a makacsságod. –mondta a lány, miközben Harry mellé telepedett.

-Mért?

-Mert szeretem a kihívásokat.

-Szóval csak egy kihívásnak tekintesz?

-Dehogyis, te rosszabb vagy annál. Te vagy A kihívás. –mondta mosolyogva és megcsókolta fiút.

-Hát akkor csak tessék, próbálkozz. –és eközben egy kispárnát hajított szelíden a lánynak.

Ezt egy fergeteges párnacsata követte, amelynek eredményeképp a pár zihálva és tollat prüszkölve ült vissz az ágyra. Mindeközben folyamatosan nevettek. Harry hátravetette magát az ágyon és tovább nevetett. Hermione ledőlt mellé és átkarolta a mellkasát. Csendes és nyugodt perceket töltöttek így, de végül Hermione elbúcsúzott.

Harry sokkal jobb kedvű volt, mikor lefeküdt, de sajnos ez nem tartott sokáig. Elaludt, és az álmok szélviharként söpörték tova boldgságának felhőit.

3. fejezet: Vonatkaland

Másnap Harrynek ébredés után bő öt perce volt arra, hogy bepakoljon és megreggelizzen. Sikerült elaludnia, ami miatt bosszankodott is eleget. A lépcsőkön folyamatos volt a kisebb karambol, főleg mikor hárman szerették volna egyszerre lejuttatni a csomagokat azokon.

A torlódás eredménye az lett, hogy Harry, Ron és Hermione ládástól csúsztak lefelé és végül egymás hegyén-hátán landoltak (a bőröndök meg az ő hátukon, aminek egyikük sem örült).

-Már megint az árulófajzatok, és a sárvérű! –ordította magából kikelt portré az előszobában.

-Na ebből most már elég! –azzal Harry egy határozott rántással elfüggönyözte a háklis vénasszonyt.

-Nem helyezhetnénk át máshova? A padlás remek hely lenne neki.

-Megfontolandó ajánlat. De legalább feldobja a házat. –mondta Hermione.

-Téged nem zavar, hogy sárvérűnek szólít?

-Nem szeretem, de jobb, mintha pálcával mutatná a ki az ellenszenvét.

-Ez igaz. De én akkor sem szeretem. Legalább valaki sújtaná némító átokkal.

Mivel így is késésben voltak, felmentek a többi holmiért, főleg az állatokért (talán a baglyok megszívlelték volna, ha a bőröndökkel együtt repülnek le a lépcsőn).

Kevés idejük volt, de még nem volt minden veszve. Ha fél órán belül oda tudnak érni az állomásra, nyert ügyük van.

Épp azon gondolkoztak, kinek szóljanak, amikor megérkezett a testőrgárda. Nem késlekedtek, azonnal betuszkolták a gyerekeket a minisztériumi autóba, és elhajtottak.

A vonatot természetesen csak az utolsó percben csípték el, és az oldalukat szorongatva rohantak kofferjaikkal a mozdony felé.

Szerencsére nem minden fülke volt teli, de nem kis mázli kellett hozzá, hogy találjanak egy megfelelőt. Miután helyet foglaltak Neville és Dean mellett, beszélgetni kezdtek a nyári élményekről. Harry nem szívesen vett részt a beszélgetésben, nem akarta nagydobra verni a vele történteket. Mégsem kerülhette el azt, amitől a legjobban tartott. Fél óra múlva megjelent Malfoy és két gorillája.

-Gratulálok Potter. Megint megúsztad. De ki tudja, mi lesz legközelebb…

-Kösz, Malfoy, hogy így aggódsz értem. Tényleg nem kellene. Apád hogy van? –Harry tudatosan célzott a tejfölszőke suhanc talán legérzékenyebb pontjára, ami nem is maradt hatás nélkül.

-Nagyra vagy magaddal, mi? Csak nehogy személyesen találkozz majd vele!

-Ahogy hallottam, erre a közeljövőben nem lesz lehetőségem, ugyanis kétlem, hogy jó magaviseletért kiengednék.

Ezen csak a mardekáros hármas nem nevetett, de mivel a vonaton a szokottnál több tanár volt, ezért elhordták magukat.

Neville és Dean nem tudta, mi történt Harryvel a nyáron és rákérdeztek. Harry röviden beszámolt róla, majd ezt mondta:

-Gondolom a Próféta nem akarta felfújni a dolgot. De meg is értem.

-Felfújni? Semmit nem írtak a dologról.

-Ez érthető. Dumbledore nem akarta, hogy kitudódjon, milyen állapotban voltál. Ezt mondta is. –kapcsolódott be Hermione a beszélgetésbe, egy könyv lapjai közül kikukkantva.

-Ez elképzelhető. De nektek semmi dolgotok?

-Ezt hogy érted? Ennyire zavar, hogy közbeszóltam?

-Dehogyis, csak prefektusok vagytok, nem kellene valamit csinálnotok?

-Nem, a tanárok járőröznek, úgyhogy ráér az iskolában megtartani az eligazítást.

A vonatút további része csendesen telt, és közben minden ismerős tiszteletét tette a fülkében.

Cho is felbukkant, de fél perc múlva el is ment. Luna egy óra körül bukkant fel, és onnantól kezdve az egész úton ott maradt.

Kora délután beborult, majd zápor tört ki és villámgyorsan besötétedett.

A barátok lustán fürkészték a tájat az esőfüggönyön keresztül, de semmit nem láttak.

Már épp azon kezdtek vitatkozni, mennyi idő múlva érkezhetnek meg, amikor a vonat hirtelen megállt.

-Na végre, már nagyon untam magam. Teljesen elzsibbadt a hátsó fertályam.

-Ne örülj annyira, hiszen még nem lehetünk ott. –felelte Harry, Ron kijelentését követően.

-Ezt hogy érted?

-Nézz ki az ablakon. Látsz bármilyen fényt a faluból?

-Ezt nem is figyeltem. Mondasz valamit. Már csak azt kellene kideríteni, mért álltunk meg.

A válaszra nem is kellett sokat várni, mert a felbukkanó Flitwick professzor (nyílván ő volt a soros a járőrözésben) készségesen elmondta nekik, mi is történt.

-Semmi gond, csak a vihar egy kidöntött fát sodort a sínekre. Két tanár épp az eltüntetésén dolgozik.

A válasz, amely tökéletesen kielégítette kíváncsiságukat, megnyugtatta őket. Visszahúzták a kupé ajtaját, de Hermione még az ajtón át kipillantott a folyosóra.

-Legalább a lámpákat felolthatták volna! –mérgelődött a lány.

-Lehet, hogy megfeledkeztek róla, és mind a farönköt bűvölik. –felelte Neville.

-Csak van annyi eszük, hogy ne hagyják őrizetlenül a diákokat.

-Ez biztos. Nézz már ki légy szíves, elment már Flitwick? –kérte Hermionet Ron.

-Igen, de…

-Mi de? –kérdezték kórusba.

-Talán csak káprázott a szemem, de mintha valami elsuhant volna a folyosón.

-Ez biztos? –kérdezte Harry, és habozás nélkül barátnője mellett termett.

-Most már igen. Nézd! –és rámutatott a folyosó egy pontjára, ahol némi fény megvilágított egy lassan kúszó árnyat.

-Vajon mi lehet ez? –kérdezte az ajtóhoz sétáló Ginny.

-Talán egy kámzsás köpenylidérc. –hangzott Luna válasza a sötétből.

-Na persze. –feleselt Ginny

Ezen mindannyian jót nevettek, ami úgy tűnik, nem volt jó ötlet mert az árny a kupé felé vette az irányt. Elérte az ajtót és testével teljesen befedte azt. A csapat rémülten ugrott hátrébb, és rémülten mutogattak az ajtó alatti résre, ahol a valami lassan kúszott befelé.

-Tudom már mi ez! –kiáltott fel Hermione.

-Ha még azelőtt elárulod, mielőtt ránk támad, megköszönöm.

-Ez egy lethifold. Luna nem járt messze az igazságtól. Ha bejut, ránk veti magát, és egybe bekebelez.

-Szép kilátások. Tippek? Mivel űzzük el?

-Csak a patrónusbűbájjal lehet. –tudálékoskodott Hermione.

-Akkor rajta. –kapta elő a pálcáját Harry, és társai is így tettek. –Expecto Patronum!

Négy patrónus ugrott elő az ezüst füstből és estek neki az ajtót lassan már bekebelező lethifoldnak. A leginkább köpönyegre hasonlító állat rögtön el is menekült, de a zaj a tanárokat is odavonzotta. Elsőként Flitwick ért vissza.

-Mi történt itt? Mért volt szükség a patrónusokra? –kérdezte csodálkozva a pöttöm tanerő.

-Egy lethifold járt erre, professzor. –felelte Harry és az ajtó maradékaira mutatott.

-Az lehetetlen. A vonat bűbájokkal van védve, magától nem juthatott be, és különben is, a lethifold meglehetősen ritka bestia.

-Akkor valaki becsempészte, mert bizony itt volt. –hangzott az újonnan érkező McGalagony felelete. –Épp az előbb tűnt el a sínek között.

-Gondolja, hogy a farönk csak elterelés volt, hogy becsempészhessék?

-Gyanítom. Mindenestre előreküldtem egy baglyot Dumbledore professzornak.

-Rendben. Én még a folyosón maradok, hátha történik valami. Maguk menjenek vissza a fülkébe.

Ezzel a két tanár elballagott, de Harryék még hallották Flitwick fel-alá járkálását.

A fülkében hosszas vita bontakozott ki az esetről.

-Nagyszerű. Kíváncsi lennék milyen állatkereskedést fosztott ki Voldemort. –dühöngött Harry.

-Gondolod, ő volt?

-Ha nem ő, akkor tuti, hogy egy halálfaló csempészte be, míg itt rostokoltunk.

-Nagyon agyafúrt terv, de felesleges, mert eddig a kígyó, sem ez nem bánt el veled Harry. -mondta Ginny.

-Igen, de legközelebb kétlem, hogy ilyenekkel próbálkozna. Én a helyében biztosra mennék.

-Jaj, Harry, ne legyél már ilyen búvalbélelt –mondta Hermione, és átölelte Harryt.

-Nem is tudtam, hogy együtt vagytok. –mondta ki szinte egyszerre Ginny és Luna.

-Hát igen… a pár kissé zavarba volt. –Csak egy hete.

-Nekem feltűnt. –mondta csendesen Neville.

-És miből? –kérdeztek vissza kíváncsian.

-Nem tudom pontosan, talán, mert végig egymást néztétek az úton.

A pár fülig pirult, de folytatták a beszélgetést és a vonat lassan tényleg megérkezett Roxmorts faluba.

4. fejezet: Szokásos dolgok

A kis csapat már igencsak éhes volt, főleg, mert az út közel egy órával hosszabb volt a szokásosnál. Kiéhezve és megázva dobták le magukat a fiákerekbe, hogy aztán pár perc múlva elvegyüljenek a nagytömeg zsivajában.

A vacsora szokásosan telt, csak Dumbledore beszéde volt rövidebb, és kevésbé vidám.

-Köszöntelek újra benneteket. Tudom, hogy hosszú volt az út, így élnék egy javaslattal. Együnk!

A rövid kijelentést kisebb örömujjongás fogadta, majd azt is elnyomta az evőeszközök csörömpölése. Dumbledore a vacsora után sem eresztette bő lére a mondanivalóját, csupán az elsősöknek szánt intelmeit tette meg majd ágyba parancsolta hallgatóságát.

Vacsora után viszont McGalagony lépett oda Harryhez, és jelezte, beszélni kíván vele.

-Potter, az igazgató úr szeretne pár szót váltani magával. Kövessen!

Harry búcsút intett barátainak, és némán baktatott a szigorú tanerő nyomában.

Kétperces néma masírozás után érkeztek meg a griffmadár nem túl bizalomgerjesztő szobrához. Harry várakozása ellenére a professzor nem követte, csupán beterelte a lépcsőre.

Harry kopogtatott, majd belépett az ajtón. Dumbledore láthatóan elégé elfoglalt volt (egy penna épp egy pergamenen korcsolyázott, az igazgató pedig a különös fémszerkezetekkel babrált). Mikor Harry látta, hogy az öreg varázsló nem fogja magától észrevenni a fiút, Harry úgy döntött, rásegít egy picit, és megszólította.

-Á, Harry, hát itt vagy. Elnézésedet kell, kérjem, csak elméláztam.

-Semmi gond.

-Nyílván tudni szeretnéd, miért hívtalak.

-Igen, ez is érdekel és nekem is lenne mit kérdeznem.

-Rendben, kezdjünk hozzá. Először is, azért hívattalak, mert tudni szeretném hogy vagy. A baleset óta nem nagyon találkoztunk, és gondoltam van olyan, amit tudni szeretnél.

-Köszönöm kérdését, jól vagyok. –felelte Harry, és azon gondolkozott, mit is szeretne elsőként hallani. Hiszen nem sok olyan alkalom volt, hogy az igazgató ilyen készséges lett volna. Már épp feltette volna első kérdését, mikor az egyik szerkezet működésbe lendült és zajosan pörögni kezdett. Ez eltérítette szándékától és eredeti terve helyett ezt kérdezte:

-Az micsoda?

-Az egy igen hasznos találmány. Memorográfnak hívják. Olyan, mint a muglik telefonja, és kicsit hasonlít Sirius tükrére is.

-És hogy működik?

-Ha valakivel beszélni szeretnél, de kevés az időd arra, hogy elmond, amit akarsz, akkor jön jól. Csak a kezedbe kell fognod és erősen a megosztani kívánt emlékre kell gondolnod. Akinél a párja van, az rögtön ezután megkapja az üzenetet. A Rend tagjai elég gyakran használják, főleg, mert kevés idejük van hosszas beszámolót tartani. A zajongása csak figyelmeztetett, hogy valakinek sürgős mondanivalója van.

Ha megbocsátasz egy percre. –azzal kezébe vette a parányi ezüstszerkezetet, amely rögtön aranyra színeződött és halvány fényt árasztott. Az egész művelet nem volt több tíz másodpercnél. A professzor behunyta a szemét, majd újra kinyitotta, és letette a kicsiny műszert az asztalra. Arca kicsit borúsabb volt a „beszélgetés” után.

-Rossz hírek?

-Sajnos. De ez téged is érint valamennyire. Nyílván feltűnt, hogy Hagrid nincs itt.

Harrynek csak most jutott eszébe a vadőr, akiről teljesen megfeledkezett. Hogyhogy nem tűnt fel? Hiszen még levelet sem küldött.

-Őszintén szólva nem.

-Ne legyen bűntudatod. Volt elég bajod e nélkül is. Mint mondottam, Hagrid jelenleg nincs a Roxfortban. A magyarázat egyszerű: tudomásunkra jutott, hogy az óriások útra keltek. A tavalyi kudarcba fulladt küldöttség után ez elég lesújtó hír volt. Hagridot én kértem meg, hogy nézzen utána, mely óriásokról is van szó. Az informátor ugyanis ezt már nem tudta elmondani.

-Szóval Hagrid most óriáslesen van?

-Tulajdonképpen igen. Amennyiben kiderül, hogy az óriások Voldemort hívására jönnek, ami elég valószínű, elég súlyossá válhat a helyzet.

-És mikor ér vissza?

-Az előbb épp vele „beszéltem”, a héten megérkezik. Sajnos az óriások is hamarosan itt lesznek.

-Szóval Voldemort nyert.

-Ebben a csatában sajnos igen.

-De a helyzet még nem kilátástalan. Lupin professzor munkához lát és megpróbál pár varázslényt az oldalunkra állítani. A kentaurok igen hasznos szövetségesek lehetnének, de ők közömbösek akarnak maradni.

-Mért ilyen nemtörődöm természetűek?

-Mert még nem szenvedtek annyit, mint más varázslény. Biztos vagyok benne, hogy nem állnak Voldemort oldalára, de nagy veszteséget kell elszenvedniük ahhoz, hogy a bizalmasaink legyenek.

-Értem. Habár egy kicsit eltértünk az eredeti tárgytól, és én sajnos nem tudom, mit is akartam kérdezni.

-Semmi gond. Ezen segíthetünk, ha eszedbe jut. –az igazgató a legközelebbi szekrényhez sétált, és visszahelyezte a polcra a Memorográfot.

-Egy utolsó kérdést, ha lehet.

-Nem bánom.

-Ki lesz az új sötét varázslatok kivédése tanár?

-Nos, azt hiszem, nem rontom el a meglepetést avval, ha elárulom. Az állást…

A professzor nem tudta befejezni, mert egy másik szerkezet hangosan visítani kezdett.

-Harry, menj vissza a toronyba,most, kérlek!

A fiú jobbnak látta csendesen kivonulni a szobából, mint ellenkezni. Felsietett a toronyba, ahol Hermione és Ron a karosszékekben ültek, és rá vártak.

-Merre jártál ilyen sokáig? –tette fel első kérdését Hermione.

-Dumbledorenál. Beszélni akart velem.

-És miről? –kapcsolódott be Ron is, miközben Harry Hermione mellé telepedett, és hagyta, hogy a lány a vállán nyugtassa a fejét.

-Erről-arról. Leginkább Hagridról.

-Tényleg! –kiáltottak fel ketten. –Teljesen elfelejtettem. Mért nem volt a vonatnál?

Harry, hogy ezt megválaszolja, röviden beszámolt Hagrid tevékenységéről és az óriások helyzetéről. -…és épp azt kérdeztem volna, ki az új sötét varázslatok kivédése tanár, amikor valami nagyon sürgős üzenete jött.

-Mindegy, előbb-utóbb kiderül, bár nem hiszem, hogy kívülálló kezére adná a katedrát. –hangzott a logikus érvelés Hermionetol. A lány a kezébe fogta Harry kezét, és ekkor újabb kérdést tett fel a fiúnak.

-Szerinted Dumbledore tud fordítani az eseményeken?

-Biztosan. De elég késő van, nem megyünk aludni?

-De. –ásított Harry és Ron.

-Szerintetek milyen lesz ez az év?

-Fárasztó. Ron, már kérdezni akartam, nem adjuk le a jóslástant?

-Mint a szél, barátocskám! –kapott az alkalmon a fiú.

Ezen jót nevettek, majd felvonultak a szobájukba. Negyed óra múlva már mindenki nyugodtan feküdt az ágyában.

Mivel Harry szemére nem jött álom, úgy döntött, visszamegy a klubhelységbe. Valamiért vonzotta az este a kandalló kellemes fénye és melege, bár maga sem tudta mért.

Leheveredett egy kanapén, és a tűzbe bámult, ami lecsendesítette kissé kusza gondolatait, és száműzte fejéből a felesleges érzéseket. Csak egy érzésnek hagyott helyet fejében, így nyugodtan, de talpig szerelmesen tért nyugovóra a kandalló előtti kanapén.

5. fejezet: Maradj lendületben!

Másnap Harryt Hermione ébresztette. A lány megsimogatta az arcát, amitől a fiú rögtön felpattant, talán egy picit túlságosan ingerülten is. Amint meglátta a lányt, rögtön megnyugodott.

-Megint rosszat álmodtál?

-Igen. Eléggé megijedtem, mikor felkeltettél.

-Mért?

-Furcsa volt. Mintha valaki az álmomban megragadott volna. Csak megijedtem.

-Aha. –látszott, hogy Hermionet zavarja valami.

-Mi a baj?

-Nyugodtabb lennék, ha neked is lenne egy nyugodt éjszakád.

-Volt is. A Grimmauld téren, mikor ott voltál, sokkal nyugodtabb voltam. Idén valamiért feszélyez a kastély, tudom, hogy valami történni fog. Nem hiszem, hogy Voldemort egykönnyen feladná, ha csak nyáron kétszer próbálkozott.

-Igaz, de a kastélyban jó helyen vagy. Menjünk le reggelizni, ilyenkor még nincs akkora tömeg.

Azzal kéz a kézben indultak el a nagyterembe, ahol valóban kevés diák lézengett. Leültek egymás mellé, és pirítóst kentek maguknak. A tanárok közül csak kevesen voltak a teremben (Bimba, Piton és Sinistra) na meg Dumbledore. Az igazgató barátságosan rájuk hunyorgott félhold szemüvege mögül, majd folytatta beszélgetését Pitonnal. Harryék is folytatták beszélgetésüket.

-Szerinted milyen lesz ez az év? –kérdezte a fiú.

-Nem tudom, de gyanítom, hogy nehezebb. A sok előkészítő, meg a többi óra bőven elég lesz. Tényleg, megkaptad az RBF értesítőt?

-Igen. Nem lett valami fényes, 9-et sikerült szereznem. Képzeld, még bajitaltanból is V-t kaptam. Gondolom Piton most magában morog, mert be kell vennie a RAVASZ kurzusra.

-Szóval még mindig az aurorképző a célod?

-Mi más? Nem hiszem, hogy másnak jó lennék, kviddicsezni meg nem szeretnék egész életemben. Ehhez legalább értek egy picit, és nem olyan unalmas.

-De veszélyes.

-A kockázatot vállalni kell. Nem hiszem, hogy nagyobb veszély lesne rám aurorként, mint Voldemort.

-De akkor nagyon sokat kell tanulnod. És ráadásul mindent tökéletesen ismerned kell, amire szükséged lehet.

-McGalagony is ezt mondta. Szerintem felsőbb utasítás érkezett, hogy bájitalból és átváltoztatásból is megkapjam a jobb jegyet.

-McGalagony magától is megadta volna, elvégre a vizsgán nem szerepeltél rosszul.

-De nem is voltam a legjobb formámban. Nem úgy sikerült, mint szerettem volna.

-A lényeg, hogy sikerült. Így legalább McGalagonynál is kapsz helyet a kurzuson.

-És te, eldöntötted már minek akarsz jelentkezni majd?

-Hát, az egyik lehetőség az aurori pálya, de tetszik az átoktörői munka is. Gondolj csak bele, világot látsz, olyat teszel, ami izgalmas és még fizetnek is érte.

-Ennek én kevésbé örülnék.

-És mért?

-Mert akkor mindig távol lennénk egymástól.

-Ennyire hiányoznék? –kérdezte Hermione, de nyomban megpuszilta a fiút, így adva tanúbizonyságát, mennyire örült Harry kijelentésének.

Mikor már lassan mindenki megérkezett, McGalagony bukkant fel a hatodéves társaság között, és adta át az órarendeket a prefektusoknak.

-Ezeket osszák szét, legyenek szívesek. –mondandóját a többieknek intézte.

-Mint hatodévesek, lehetőségük nyílik RAVASZ előkészítő tanfolyamon részt venni. Aki szeretne jelentkezni, az kérem az első órán jelentkezzen a szaktanárnál, de jól gondolja meg, hogy vállalni tudja-e. Egyes tantárgyak roppant felkészültséget igényelnek majd, ami kihatással lesz a tanulmányi eredményekre. Javasolni szoktam, hogy csak két tantárgyat vegyenek fel, az heti négy plusz órát jelent.

-Tanárnő!

-Tessék, Potter!

-Ha leadom a jóslástant, helyettesíthetem egy harmadik előkészítővel?

-Amennyiben vállalni tudja, megoldható. Beszélek az igazgató úrral és értesítem.

-Tényleg, ki lesz idén a jóslástan tanár? Nem hiszem, hogy Dumbledore elküldte volna Firenzét.

-Én úgy hallottam, ketten tanítják majd. –fűzte hozzá megjegyzését Dean Thomas.

-Gondolom a teleszkóp szemű nem örült.

Ron kijelentésén Lavender és Parvati vérig sértődtek, és tüntetésképp nem szóltak Ronhoz az elkövetkezendő két hétben.

-Ron, te elgondolkoztál már, mit szeretnél felvenni jóslástan helyett?

-Igen, és úgy döntöttem, sötét varázslatok kivédése kurzusra jelentkezem. Valahogy sikerült összekaparnom a belépőt.

Mindannyian tudták, hogy Ron az RBF eredményére céloz.

-És a bájitallal mi lesz?

-Nem tudom, csak elfogadható lett az RBF-em.

-Akkor nem jelentkezhetsz aurornak?

-Nem hiszem. Viszont átoktörő még lehetek, az sem egy rossz meló.

Harry bánta, hogy a csapat hetedik után látszólag így szétszéled, de mégse mondhatta meg barátainak, milyen pályát válasszanak, nekik kellett eldönteniük. Titkon remélte, hogy Hermione végül az aurori pálya mellett teszi le a voksát, és nem egyedül kell majd a továbbiakban tanulnia.

-Ejh… - sóhajtott fel Harry.

-Mi az? –kérdezték kórusban barátai.

-Csak azon gondolkoztam, hogy nemsokára végleg elhagyjuk a Roxfortot.

-Hát igen, nagyon hamar elrepül ez a két év. –válaszolta Ron.

-Ti komolyabban elgondolkoztatok azon, mi lesz velünk suli után? –kérdezte Hermione.