-Ez csak rá tartozik, de gyanítom, hogy  az ifjú Granger kisasszony sokat segíthetne rajta.

-Az biztos. Az utóbbi időben meglepően figyelmes Harryvel. A vak is láthatja hogy fülig szerelmes.

Ezen mindketten elmosolyodtak, csak Piton arca nem tükrözött érzéseket. –Akkor én mennék, ha lehet.

-Hogyne, de Perselus kérem, mielőbb keressen fel a további teendőkkel kapcsolatba. Nem juthat a halálfalók fülébe Harry állapotának híre.

-Természetesen.

-Akkor én is búcsúznék, sok tennivaló van még.

Ajtónyitódás és záródás hallatszott majd Lupin tért vissza a konyhába, hogy felkísérje Harryt a szobájába.

6. fejezet: Megvilágosodás

Mikor Harry felért a szobába, az üres volt, pedig számított arra, hogy Hedvig huhogása köszönti majd. De a bagoly éppen vadászni volt.

Lupin kiment a szobából, Harry pedig magányában nem tudott mit tenni, lehuppant az ágyra. Mivel feleslegesnek tartotta jelenlegi állapotában tovább viselnie szemüvegét, letette az ágy melletti éjjeliszekrényre (ez csak harmadik próbálkozásra sikerült)

Fektében elgondolkozott azon az abszurd kijelentésen miszerint Hermione beleszeretett volna. Hisz Ronnal éppúgy veszekedtek, akár egy házaspár. Habár ez magyarázná Hermione viselkedését. Furcsának találta a lány hirtelen változását de nem váratlannak. Magának is alig akarta bevallani de valamiért tetszett neki a lány.

–Arra sem emlékszem, hogy néz ki. -Minden nyáron egy új lányt ismert meg benne, annyit változott, és ez nyilván idén sem volt másképp. Úgy döntött, hogy későbbre halasztja a gondolkodást, és inkább lefekszik, bár nem tudta pontosan mennyi idő van.

Megint nem aludt valami jól, már késő éjszaka volt mire felébredt. Miután Hermione visszajött, bement meglátogatni Harryt de a fiú már aludt és nem akarta felébreszteni.

Később azonban Harry felriadt álmából és hiába próbált visszaaludni, nem sikerült neki. Így viszont újra hallotta a titokzatos ajtónyitódást és záródást, a puha léptekkel együtt.

-Megint itt van –gondolta magában, és továbbra is úgy tett, mintha mélyen aludna.

A lány azonban reggelre ugyanúgy eltűnt, mint előző éjszaka.

Harry továbbra sem tudta mire vélni a dolgot de nem kockáztatta, hogy megbántja a lányt avval hogy szóba hozza a dolgot. Bár tudta hogy Hermione erről nem akar beszélni a kertben, jobbnak látta hagyni, hadd mondja el a lány, ha úgy akarja.

Másnap reggel kialvatlanul de jobbkedvűen ébredt, talán, mert nem álmodott.

Alighogy felkelt, 5 perc sem telt bele és megjelent Hermione hogy levezesse reggelizni.

-Tegnap elég korán elaludtál.

-Igen, de honnan tudod?

-Mikor megjöttem Rontól, bementem hozzád. Miközben ezt mondta a lány fülig elpirult.

-És hogy van?

-Jól. Képzeld, Luna majdnem mindennap látogatja.Az orchideákat már sikerült eltüntetni de minden jel arra mutat, hogy az ikrek igen tartós varázslatot dolgoztak ki. Amint eltűnt a csokor, a másik fülében kezdett el nyílni a virág.

-Kellemetlen. De hogy kerül a képbe Luna?

-Az Abszol úton találkoztak az üzletben. Azóta gyakran volt benn nála, a kórházban. Láttad volna Ron fejét mikor visszanőtt a virág. Habár gyanítom, hogy nemcsak amiatt vörösödött el annyira. –Harry értette a célzást.- Ami csak a keze ügyébe került, mind az ikrek fejéhez vágta, Szerintem a helyébe ugyanezt tettem volna, de egyáltalán nem is kellett volna besegítenie nekik.  Ezután majd jobban meggondolja milyen édességeket eszik.

Mindketten jót nevettek a rövid, de annál viccesebb történeten és beléptek a konyhába.

Mrs Weasley piritóssal és teával kínálta őket (Harry a tea mellé kapott egy csésze bájitalt is ahohy Piton mondta. Szerinte a tanár direkt a legrosszabb ízű gyógyszert keverte neki) és folytatták beszélgetésüket Ronról. Ahogy Harry hallotta,  Mrs Weasley is felettébb mókásnak találta a történteket. A jókedvüket csak fokozta hogy időközben befutott a kék-zöld foltokkal tarkított George, aki elmondta a foltokat öccse tankönyvei okozták.

-De ha minden igaz 3-4 nap és kiengedik.

-Az pont a szünidő utolsó napja.

-Igen. Sajnos a Virágparóka Pezsgőcukor projektet leállítottuk. Túl sokba került.

-Sokba? Mégis milyen drágák a hozzávalók?

-Nem úgy sokba. Nekem és Frednek is elegem van a kék foltokból. Nem ér annyit hogy minden vevő könyvekkel dobáljon minket.

A kijelentést újabb kacagás követte, majd George elköszönt, mert nyitnia kellett a boltot.

Harry és Hermione kisétáltak a kertbe, és hosszasan beszélgettek. A lány nem tudta megállni, hogy ne vigyen magával pár tankönyvet. Harry ezt nem vette zokon, sőt kifejezetten örült hogy a lány felolvas neki és legalább valamennyit pótolni tud lemaradásából.

A következő két nap ugyanígy telt, és Hermione bár nem tudta hogy Harry tud a látogatásairól, továbbra is belopózott a fiú szobájába, hogy aztán reggelre eltűnjön.

Harry furcsállta is, ugyanakkor örült, hogy a lány ennyire ggódik érte. Csak az zavarta hogy saját érzései felett nem tudott napirendre térni. Hálás volt a lánynak a törődéséért, de bántotta, hogy egy pillantást sem vethet a lányra. Harryt bosszantotta, hogy ilyeneken gondolkozik, hiszen ő nem szerelmes Hermionéba. Vagy mégis? Ezt már maga sem tudta volna megmondani.

A dolgok szép csendben mentek. Harryék minden nap kinn ültek a napfényben úszó kertben, Hermione felolvasott, sétáltak és beszélgettek.

Egyik este Harrynek nem kellett tettetnie, hogy alszik, mire megjelent a lány a szobában, már mélyen aludt. Álmában újra végigjárta a temetőket, azt is, ahol Voldemort testet öltött, és azt is ahol ismerősei sírja állt.

Ezúttal sokáig időzött ebben a temetőben, hosszasan bolyongva a végeláthatatlan sorok között. Az egyik sor közepén halvány fény világított, szó nélkül oda rohant. Szülei közös sírja volt az, itt elidőzött egy picit. Amikor tovább indult volna, megakadt a szeme egy ismerős szófoszlányon. Odalépett a szülei melletti sírokhoz és kezével letörölte a piszkot először az egyik majd a másik sírról.

Hermione Granger          Ronald weasley

-NEEEEEEEEEM!

Amint meglátta a 2 sírfeliratot, majdnem elájult. Rohanni kezdett és közben üvöltött, de ekkor felébredt. Teljesen megfeledkezett magáról és zokogni kezdett. Nem mlékezett hogy nincs egyedül, de ez jelen esetben nem is érdekelte.

Érezte, hogy valaki az ágy szélére ül és megragadja a vállát.

-Harry minden rendben? –hallotta Hermione hangját.

-NEM! –kiáltotta. –Semmi sincs rendben és nem is lesz –kiáltotta újra.

A lány nyílván azt hitte, valamiért rá haragszik a fiú és az ő arcán is könnyek jelentek meg.

Harry lassan észhez tért és meghallotta a lány halk szipogását.

-Ne haragudj. Nem miattad van. –avval fogta és sután odaült a lány mellé.

-Tényleg? Akkor mért voltál olyan durva?

-Mondtamt hogy sajnálom. Rosszat álmodtam. –most ébred rá, mennyire szégyelli magátt amiért megbántotta a lányt és rájött hogy soha többé nem akar neki fájdalmat okozni.

-Ennyire rosszat? Hiszen elsírtad magad..- szipogta a lány.

-Ennél rosszabbat nem álmodhatok.

-Meséld el –kérte.

-Nem lehet, nem akarom hogy szomorú légy –maga sem értette mért mondta ezt de ösztönösen közelebb húzódott a lányhoz. Ekkor már nem volt kétsége afelől, mit érez a lány iránt.

-Hidd el, nem nagyon tudsz elszomorítani.

-Na jó. Tudod álmomban mindig egy temetőben járok…

-Harry ha még mindig Cedric halála miatt okolod magad…

-Nem, ez egy másik temető. Teli van sírokkal és mindegyiken egy ismerősöm neve áll.

-De hisz ez csak egy álom, Harry, nem a valóság.

-Tudom, de attól félek, hogy azzá válik. Félek, hogy egyedül maradok.

-Ettől nem kell tartanod. Mi itt leszünk melletted mindvégig.

-Tudom, de a legszörnyűbb az egészben az, hogy Ron sírját is láttam. És a tiedét is. –a lány észrevette, hogy Harry ezt kissé elcsukló hangon mondta.

-De még élek és Ron is él. –próbálta jobb kedvre deríteni. Kevés sikerrel-mert Harry arcán még most is folytak a könnyek. De ezért van az, amit Lupin mondott?

-Mit mondott?

-Hogy talán nem is akarsz látni. Ez az a szörnyű emlék, ami miatt nem akarsz látni?

-Szóval Lupin elmondta.

-Igen és arra kért, hogy vidítsalak fel.

-Igen ez az az emlék. De felvidítanod nem sikerült, inkább én szomorítottalak el.

-Ez nem igaz. Eddig sem voltam a legvidámabb.

-Van valami köze ahhoz, amit múltkor a kertben mondtál?

-Igen de ezzel ne foglalkozz.

-Akkor nem árulod el mi az?

-Nem.

-Te tudod hogy mi az én bajom, és én is tudom hogy mi a te bajod.

-Tényleg?

-Igen. Tudom, hogy minden este itt voltál, de mért nem szóltál?

-Nem akartam hogy ez is terheljen, és ha te nem úgy viszonyulsz hozzám, akkor jobb hagyni az egészet –szipogta a lány.

-Ne sírj már, Hermione. Tudod én sem voltam teljesen őszinte. Egy valamit szívesen látnék.

-És mi lenne az? –bár furcsállta Harry hirtelen változását.

-Az arcod.

-Ó Harry –azzal újra sírni kezdett.

Harry immár tisztában volt az érzéseivel és tudta mit tegyen. Megfogta a lány kezét (ő maga sem értette, hogy vakon hogy találta meg) és másik kezével végigsimította könnyáztatta arcát. A lány megrezzent és Harry vállára hajtotta a fejét.

Harry zavarban volt de ösztönösen cselekedett. Megfogta a lány állát, feljebb emelte és hosszan megcsókolta. Hermione közelebb simult hozzá és átölelte de mindeközben viszonozta a csókot.

Harry úgy érezte ezek után semmi baj nem történhet. Hosszan, szó nélkül ültek ot, mégis mindketten tudták mit gondol, és mit érez a másik.

Hermione fáradt volt de Harry nem akarta elengedni, félt hogy újra rémálma lesz.

Hermione Harry mellkasán nyugtatta a fejét. A fiú közben az arcát simogatta. Így aludtak el, mindketten mérhetetlenül boldogok voltak és reggel ugyanilyen boldogan ébredtek.

Reggel Hermione csókkal ébresztette Harryt. Harry amint kinyitotta a szemét, egyenesen Hermione szemébe nézett. Ez feltűnt a lánynak és szóvá is tette a dolgot.

-Hát igen. Az arcod nem pont olyan, mint amilyennek emlékeztem rá.

A lány ezt talán sértésnek vette, de először fel sem fogta mit mond Harry.

-Nem? Mért, milyennek látod?

-Szebbnek, mint valaha. –avval fogta és megcsókolta a lányt.

Hermionénak csak ezután esett le:

-Harry azt mondod, látsz?

-Igen, vagy hazudnék?

Azzal nevetve megölelte Hermionét és még jó ideig maradtak így, boldogan egymás karjaiban.